2012-ben az algériai állampolgárságú X csatlakozott francia
feleségéhez Belgiumban, ahol az uniós polgár családtagjának
tartózkodási kártyáját állították ki számára.
2015-ben a felesége részéről elkövetett családon belüli
erőszakos cselekmények miatt kénytelen volt elhagyni a házastársi
közös otthont. Néhány hónappal később a feleség elhagyta
Belgiumot, hogy Franciaországban telepedjen le. Közel három évvel
e távozás után X házasság felbontása iránti kérelmet nyújtott
be. A házasságot 2018. július 24-én felbontották.
Időközben a belga állam megszüntette X tartózkodási jogát
azzal az indokkal, hogy nem bizonyította, hogy elegendő forrással
rendelkezik önmaga eltartásához. A 2004/38 irányelv 13. cikkének
(2) bekezdése átültetésére irányuló belga rendelkezés
értelmében ugyanis a házasság felbontása vagy a házastársak
életközösségének megszűnése esetén azon harmadik országbeli
állampolgár tartózkodási jogának fenntartása, aki az uniós
polgár házastársa által elkövetett családon belüli erőszakos
cselekmények áldozatává vált, bizonyos feltételektől függ,
többek között attól, hogy elegendő forrással rendelkezzen.
X keresetet indított e határozattal szemben a Conseil du
contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben
eljáró bíróság, Belgium) előtt azzal az indokkal, hogy
igazolatlan eltérő bánásmód áll fenn az uniós polgár
házastársa és a Belgiumban jogszerűen tartózkodó harmadik
országbeli állampolgár házastársa között. A 2003/86 irányelv
15. cikkének (3) bekezdését átültető belga rendelkezés ugyanis
a házasság felbontása vagy különélés esetén az egy másik
harmadik országbeli állampolgárral való családegyesítés
jogával rendelkező és az utóbbi által elkövetett családon
belüli erőszakos cselekmények áldozatává vált harmadik
országbeli állampolgár tartózkodási jogának fenntartását csak
e cselekmények fennállásának bizonyításától teszi függővé.
A Conseil du contentieux des étrangers úgy ítéli meg, hogy ami a
házastársuk által elkövetett családon belüli erőszakos
cselekmények áldozatává vált harmadik országbeli állampolgárok
tartózkodási jogának a házasság felbontása esetén való
megtartására vonatkozó feltételeket illeti, a 2004/38 irányelv
által megállapított rendszer kedvezőtlenebb, mint amelyet a
2003/86 irányelv állapít meg. Ezért arra kéri a Bíróságot,
hogy határozzon a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének
érvényességéről, többek között az Európai Unió Alapjogi
Chartájának (a továbbiakban: Charta) 20. cikkében előírt
egyenlő bánásmód elvére tekintettel.
Ítéletében a nagytanácsban eljáró Bíróság először is
korlátozza a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első
albekezdése c) pontjának alkalmazási körére vonatkozó
ítélkezési gyakorlata, elsősorban az NA ítélet hatályát.
Másodszor megállapítja, hogy nincs olyan tényező, amely érintené
ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességét a
Charta 20. cikkére tekintettel.
A Bíróság álláspontja
Mielőtt hozzákezdene az érvényesség vizsgálatához, a Bíróság
tisztázza a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első
albekezdése c) pontjának hatályát, amelynek értelmében a
házasság felbontása esetén fennmarad a tartózkodási jog, ha ezt
olyan különlegesen bonyolult körülmények indokolják, mint a
házasság fennállása alatti családon belüli erőszak áldozatává
válás. Különösen az a kérdés merül fel, hogy e rendelkezés
alkalmazandó-e, ha – mint az alapügyben is – a házasság
felbontására irányuló bírósági eljárást az uniós polgár
házastársnak az érintett fogadó tagállamból való távozását
követően indították meg.
Az NA ítélettel ellentétben a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a
tartózkodási jog e rendelkezés alapján történő fenntartása
érdekében a házasság felbontására irányuló bírósági
eljárás az ilyen távozást követően is megindítható.
Mindazonáltal a jogbiztonság biztosítása érdekében az uniós
polgár házastársa által elkövetett családon belüli erőszakos
cselekmények áldozatává vált harmadik országbeli állampolgár,
akinek a házasság felbontására irányuló bírósági eljárását
nem indították meg az uniós polgárnak a fogadó tagállamból
való távozása előtt, csak akkor hivatkozhat tartózkodási
jogának megtartására, ha ezt az eljárást az ilyen távozást
követő észszerű határidőn belül indítják meg. Elegendő időt
kell hagyni ugyanis az érintett harmadik országbeli állampolgárnak
a 2004/38 irányelv által a tartózkodási jog fenntartása céljából
számára biztosított két lehetőség közötti választás
érdekében, amely lehetőségek vagy a 13. cikk (2) bekezdése első
albekezdésének c) pontja szerinti személyes tartózkodási jog
megszerzése érdekében a házasság felbontására irányuló
bírósági eljárás megindítása, vagy pedig az uniós polgár
tartózkodási helye szerinti tagállamban való letelepedés a
származékos tartózkodási jogának megtartása céljából.
A 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességét
illetően a Bíróság megállapítja, hogy e rendelkezés nem
eredményez hátrányos megkülönböztetést. Annak ellenére
ugyanis, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első
albekezdése c) pontjának és a 2003/86 irányelv 15. cikke (3)
bekezdésének egyaránt a családon belüli erőszak áldozatává
vált családtagok védelmének biztosítása a célja, az ezen
irányelvek által bevezetett rendszerek különböző területekre
tartoznak, amelyek alapelvei, tárgyai és céljai is különbözőek.
Ezenkívül a 2004/38 irányelv kedvezményezettjei eltérő
jogállással és más természetű jogokkal rendelkeznek, mint
amelyekre a 2003/86 irányelv kedvezményezettjei hivatkozhatnak, és
a tagállamok számára az ezen irányelvekben megállapított
feltételek alkalmazása tekintetében elismert mérlegelési jogkör
nem azonos. A jelen ügyben így többek között a belga hatóságok
által a számukra a 2003/86 irányelv 15. cikkének (4) bekezdésében
elismert széles mérlegelési jogkör gyakorlása keretében hozott
döntés vezetett az alapeljárás felperese által kifogásolt
eltérő bánásmódhoz.
Ennélfogva a tartózkodási jogának megtartását illetően egyfelől az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársa, aki az uniós polgár által elkövetett családon belüli erőszakos cselekmények áldozatává vált, és aki a 2004/38 irányelv hatálya alá tartozik, másfelől azon harmadik országbeli állampolgár, aki egy másik harmadik országbeli állampolgár házastársa és az utóbbi által elkövetett családon belüli erőszak áldozatává vált, valamint a 2003/86 irányelv hatálya alá tartozik, nincsenek összehasonlítható helyzetben a Charta 20. cikke által biztosított egyenlő bánásmód elvének esetleges alkalmazása szempontjából.