A 2020-as év eseménydúsnak bizonyult a digitális adózás terén.
Januárban Franciaország és az Egyesült Államok került
ellentétbe egymással, amikor Franciaország egyoldalú, helyi
szintű rendelkezéseket vezetett be a digitális szektor legnagyobb
szereplőinek megadóztatására. A rendelkezésekre válaszul az
erősen ellenérdekelt Egyesült Államok büntetővámokkal
fenyegetőzött, így Franciaország visszavonulásra kényszerülve
év végéig felfüggesztette a digitális adók beszedését. Az
OECD akkori tervei szerint szintén év végéig kellett volna
egyetértésnek születnie a digitális üzleti modellek
megadóztatásával kapcsolatban. Azonban a 2020-as év a várt
nemzetközi konszenzus nélkül zárult – írta a Világgazdaság
Franciaország pedig további nemzetközi egyeztetések nélkül,
önállóan kivetette a digitális adóját.
A franciák határozott lépésének lendületet adhatott az is, hogy
leköszönt az önállóan bevezetett digitális adókat végletekig
elutasító Trump-adminisztráció. Időközben, a francia digitális
adóval párhuzamosan több országban is (pl. Olaszország és
Egyesült Királyság) hasonló adók kerültek kivetésre. Ezen
lépések komoly nyomást helyeztek az Egyesült Államokra és
egészen 2021. januárig kellett várni, hogy kiderüljön, vajon az
Egyesült Államok kiveti-e a felfüggesztett 25 százalékos
büntetővámot bizonyos francia importjavakra, amely egyes becslések
szerint évi 1,3 milliárd dollár értékben sújtaná az érintett
szektorokat.
A hivatalos kommunikációk alapján azonban az Egyesült Államok
egyelőre kivár. Az elhúzódó válasz ugyanis lehetőséget ad
Washington számára, hogy egységesen lépjen majd fel az összes
kivetett digitális adóval szemben.
Amerika elhúzódó válasza előnyös lehet egy nemzetközi
konszenzusra a digitális adókat illetően, amely az Egyesült
Államok érdeke is egyben – mondta Póczak Ferenc, a Deloitte
adóosztályának partnere.
A végső döntést számos tényező befolyásolhatja, legfőképp
az új, Joe Biden vezette adminisztráció hivatalba lépése. A
várakozások szerint a korábbinál kevésbé retorzív hozzáállásra
lehet számítani a kereskedelmi politika terén, mindazonáltal az
egyoldalúan bevezetett digitális adók továbbra is ellentétesek
az Egyesült Államok érdekeivel, így az ezektől való
elhatárolódás valószínűleg a jövőben is fennmarad. A helyzet
összetettségét tovább növeli, hogy a nemrég beiktatott amerikai
elnök köztudottan a szilícium-völgyi technológiai cégek
támogatásának örvend.
Érdekesség, hogy az egyoldalúan bevezetett digitális adó mellett
Franciaország más módon is támadta a digitális szektort.
A Francia Legfelső Bíróság a Valueclick – egy amerikai bázisú
online marketing cég – esetében döntött a cég Franciaországból
származó nyereségének megadóztatásáról 2020 decemberében.
Ezzel a váratlan lépéssel a francia bíróság elmozdult korábbi
joggyakorlatától, és a vonatkozó kettős adóztatást elkerülő
egyezmény értelmezésekor szigorúbb jogértelmezést követett az
addigi gyakorlatánál.
Az OECD legutóbbi tervei szerint 2021 nyarára kerül az átdolgozott ajánlás publikálásra. Az OECD szintjén addig is folyik a munka a tervezetek részleteinek egyeztetése kapcsán. Legutóbb január 14-15-én tartottak értekezletet a vonatkozó munkacsoportok. Mindazonáltal, az egységes, végső tervek elfogadása ezen szűk fél éven belül továbbra is ambiciózus célnak tűnik, amely, ha nem teljesül, kereskedelmi konfliktusok kirobbanását idézheti elő.