Dr. Görgényi Orsolya

Az ELTA december elején megújult hat tagú vezető testületében egy budapesti ügyvédnő, dr. Görgényi Orsolya is részt vesz a munkában.

Az ELTA célja az információs technológiák fejlesztése a jogalkalmazásban (Legal Tech) európai szintű fejlesztése, erősítése – írják magukról internetes oldalukon. - Ennek érdekében az egyesület aktívan részt vesz a társadalmi és politikai vitákban is.

Olyan témákkal foglalkoznak, olyan technikák és konkrét javaslatok kidolgozásán fáradoznak, amelyek segítenek a jogalkalmazás információs technológiai eszközeinek folyamatos fejlesztésében és támogatják ezek alkalmazását a politikai szférában, az üzleti életben, a médiumokban és a társadalom széles rétegeiben egyarát.

Az egyesület a jogalkalmazás informatikai technikáinak területén és a társ-tudományágakban segíti a tudományos kutatást, valamint az e téren folyó európai és nemzetközi eszmecserét.

Mindezeket szem előtt tartva ösztönzik a párbeszédet a jogalkalmazás terén kialakult informatikai technológiák felhasználói és fejlesztői között.

Az ELTA rendszeresen tájékoztatja az érdeklődőket munkája eredményeiről, rendezvényeket szervez, amelyek célja az európai szintű hálózatépítés előmozdítása mindazok között, akik jogi technológia iránt érdeklődnek.

Dr. Görgényi Orsolyának, a szervezet vezető testületébe választott budapesti ügyvédnőnek - akinek figyelemre méltó, számos szakmai nemzetközi szervezetben szerzett tapasztalatai vannak - szakmai pályafutásáról ide kattintva lehet tájékozódni.

Több információ a szervezetről ide kattintva olvasható.