Csehországot és Magyarországot nem csupán a földrajzi közelség és a közös történelem, hanem jogrendszereink római és kontinentális jogi gyökerei, illetve egyidejű rendszerváltásunk és Európai Uniós csatlakozásunk is összeköti. Az OBH közleménye arról tájékoztatott, hogy dr. Marie Benešová miniszter asszony – aki korábban a legfőbb ügyészi tisztséget töltötte be – bemutatta a cseh bírósági rendszert, amely jelenleg klasszikus miniszteriális igazgatás keretei között működik. Ugyanakkor ismertette, hogy több bírósági igazgatást érintő törvényjavaslat is előkészítés alatt áll, illetve a parlament előtt van. Látogatásának célja a hazai szabályozás módosításához szükséges információk és tapasztalatok gyűjtése.

A megbeszélésen az OBH munkatársai bemutatták a magyar bírósági igazgatás jelenlegi modelljét és annak előzményeit, a bírói pályázati és értékelési rendszert, a bírósági digitalizáció jelenlegi állását, valamint a bíróképzés intézményrendszerét.