Dr. Varga Judit Facebook-oldalán megosztotta a BBC-nek adott interjú
videóját, amely fölé azt írta, "sajnálom, hogy az Európa
talán legismertebb és legnézettebb politikai műsorában 24 perc
alatt is csak a jól ismert panelekre épülő vádakra futotta: CEU,
civiltörvény, index.hu, haldokló sajtószabadság, beteg
demokrácia, stb."
Hozzátette, ahogy az interjúban is gyorsan kiderült, a magyar
ellenzék segítségével felépített, Magyarország ellen a nyugati
sajtóban zajló, összehangolt dezinformációs kampány könnyedén
"kidurran", ha az ember jogi érvekkel és "szikár
tényekkel" felel a vádaskodásra.
"Bármilyen hangerőn is kiabálják, bármennyiszer ismétlik
is el, hogy Magyarország és Lengyelország akadályozta meg a
történelmi megállapodást, a valóság ezzel szemben az, hogy
azoké a morális felelősség, akik az uniós szerződéseket
megkerülve, ideológiai okokból át akarják írni a 27 uniós
állam- és kormányfő egyhangú júliusi megállapodását" -
hangsúlyozta, hozzátéve, legyen mindenki számára világos,
Magyarország nem zsarolható!
Ugyanakkor közölte azt is, amint visszatérnek a korábban
egyhangúlag elfogadott megállapodáshoz, vagy egy, ideológiai
zsarolástól mentes és az uniós szerződéseknek megfelelő szöveg
kerül újra a tárgyalóasztalra, Magyarország elsőként fogja azt
elfogadni.
"Addig is mindent megteszünk, hogy Magyarország és a magyar
emberek hangja egyre hangosabban hallatsszon Európa-szerte, mert
hisszük, hogy erre a tiszta, őszinte hangra rég nem volt akkora
szüksége az öreg kontinensnek, mint napjainkban. A haza minden
előtt" - írta a dr. Varga Judit.