Az igazságügyi miniszter a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) február 24-i online jogállamiság-vitáján egyebek mellett - miként azt Facebook-os bejegyzésében
elgondolkodtatónak nevezte, hogy az elmúlt évtizedben egyetlen olyan vita, panelbeszélgetés, konferencia vagy nemzetközi sajtóban megjelent interjú sem volt még, ahol ne lehetett volna előre tudni, hogy a liberális politikusok, "megmondóemberek" és újságírók mit fognak mondani, kérdezni és hogyan érvelnek a jogállamisági és szabadságjogi témákban.
Hozzátette:
soha egyetlen új gondolat, új kérdés vagy új kontextus nem merült fel.
Azt írta:
kényelmes póz az ilyen, hiszen 10-20 civilszervezet és 10-20 globális sajtóorgánum úgyis mindig pontosan megmondja, mit kell gondolni és mit szabad képviselni ezekben az ügyekben.
Az elmúlt évtizedekben ez a fajta politikai és ideológiai lustaság dr. Varga Judit szerint
olyan "hatalmas buborékot" hozott létre a Nyugat számára, amelyben nem kell gondolkozni, csak vissza kell mondani a megszokott mantrákat és varázsszavakat és akkor az ember "jó ember lesz" és "elkerülheti a civilizált világból történő kiátkozást".
Éppen ezért - tette hozzá - az igazságügyi miniszternek mindig izgalmas kihívás jogállamisági beszélgetéseken, vitákon részt venni. Azonban
ezek a "bokszmeccsek" véleménye szerint egyáltalán nem valódiak.
Szerinte
"mindenki a saját, külön szorítójában egyedül bokszol a levegőbe", Magyarország például az európai jog talaján állva, mások ideológiai meggyőződésből; vannak, akik belpolitikai haszonszerzésből és vannak olyanok, akik nem is akarnak "bokszolni", csak "beküldték őket a szorítóba". Egy azonban biztos: "a magyar ringbe, amely az európai jog és tények talaján áll, senki, vagy csak nagyon kevesen mernek belépni".
Úgy fogalmazott:
megpróbálta "beinvitálni a kényelem bajnokait a magyar szorítóba", arra biztatva őket, hogy merjenek nyitni a más vélemények felé, legyenek bátrak megismerni a másik oldal érveit is. És ami a legfontosabb: "merjenek szembenézni a mainstreammel", ugyanis sose baj, ha az embernek van önálló véleménye.
DGAP február 24-i online jogállamiság-vitáját itt tekinthetömeg: