Dr. Senyei György Barna az erről szóló döntés előtti meghallgatásán – az MTI szerint – hangsúlyozta: békét és rendet szeretne az igazságszolgáltatásban, hogy az teljesíthesse alkotmányos kötelezettségét, a magas színvonalú, időszerű és pártatlan ítélkezést.
Az OBH és az Országos Bírói Tanács (OBT) viszonyáról szólva elmondta, elsődleges célja a feszültség megszüntetése, hiszen a két intézmény nem ellenfele egymásnak. A jelölt fontosnak tartja azt is, hogy a jelenleg 11 taggal működő OBT kiegészüljön a törvényben előírt 15-ös létszámra.
Dr. Senyei György Barna megfogalmazása szerint
az OBH és az OBT ellentéte az utóbbi időben "neurotizálta" a bírói szervezetet és tematizálta a közvéleményt. Ennek véget kell vetni. Az lenne a kívánatos, ha a jövőben a bírósági hírek az egyes ügyekről és ítéletekről szólnának, nem másról. "Az ügyekre koncentráljunk!" - mondta a jelölt, aki szerint az a jó, ha a közvélemény azt se tudja, ki az OBH és az OBT elnöke.
Dr. Senyei György Barna a bírói képzésben és előmenetelben nagyobb hangsúlyt adna az ítélkezési tapasztalatnak, rutinnak. Fontosak az elméleti alapok, de a gyakorlat jelentőségét helyre kell állítani - jegyezte meg.
A bírók kirendelését olyan szükséges rossznak tartja, amelyet lehetőleg kerülni kell.
Az időszerűséggel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügyek 80-95 százaléka egy éven belül befejeződik Vannak azonban olyan eljárások - folytatta -, melyek megalapozott eldöntéséhez idő kell, különben hatályon kívül helyezés, megismételt eljárás és az ügy újabb jelentős elhúzódása következhet. Az időszerűség és a megalapozottság között meg kell találni a helyes összhangot - fűzte hozzá.
Dr. Senyei György Barna képviselői kérdésre reagálva elhárította, hogy minősítse elődje, dr. Handó Tünde munkáját. Azt azonban hangsúlyozta, hogy
"kerülendő" a bírósági vezetői pályázatok eredménytelenné nyilvánítása.
Egy másik képviselői kérdésre válaszolva megjegyezte: fontos, hogy az emberek megismerjék a bíróságokat, de az is, hogy tiszteljék. Az eddigi publicitás szerint felülvizsgálandó például az, hogy szükséges-e fesztiválokon bírósági standokat fenntartani - mondta.
Dr. Senyei György Barna OBH-elnöki kinevezését az igazságügyi bizottság tíz tagja támogatta, egyedül a DK képviselője tartózkodott a szavazáson. Az OBH első elnökét, dr. Handó Tündét 2011 végén nevezte ki az Országgyűlés kilenc évre, majd idén ősszel mandátumának lejárta előtt alkotmánybíróvá választotta.
Dr. Senyei György Barnát, a Fővárosi Ítélőtábla polgári-gazdasági szakos megbízott tanácselnökét hétfőn javasolta Áder János köztársasági elnök az OBH élére, szerdán pedig az OBT egyhangúlag támogatta kinevezését.
Az OBH - mint köztudott - az országos bírósági igazgatás központi szerve. Az OBT törvény szerint 15, a bírák által választott taggal működik, és egyik feladata az OBH ellenőrzése.