Nyilatkozatában Dunja
Mijatovic – az MTI szerint – hangsúlyozta: a
törvényjavaslat, amely módosítja az Alkotmánybíróságról, a
bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák
jogállásáról szóló sarkalatos törvényeket is, jelenlegi
formájában negatív hatással lehet a bíróságok és a bírák
függetlenségére, valamint a tisztességes eljárás garanciáira.
Nehezményezte, hogy a magyar kormány nem folytatott általános konzultációt a törvényjavaslattal kapcsolatban.
A biztos úgy vélte, hogy az alkotmányos panaszok bevezetését lehetővé tevő rendelkezések aggályokat vetnek fel a tisztességes eljárás garanciáit illetően az egyes panaszosok számára. A bírák képesítésére és kinevezésére, valamint az ítélkezési gyakorlat egységesítésére javasolt változtatásokkal együtt a jogalkotási intézkedések azzal a kockázattal járnak, hogy csökkentik a bírák függetlenségét alapvető feladataik elvégzése során, és túlzottan hierarchikus rendszert hoznak létre az igazságszolgáltatáson belül - mondta.
"Megismétlem korábbi ajánlásaimat a magyar kollektív igazságügyi autonómia megerősítésének szükségességéről, ideértve az Országos Igazságszolgáltatási Tanács illetékességét és feladatait is" - fogalmazott Mijatovic.