Június tizedike 1991 óta az ügyészség napja, amikor az első ügyészi törvény kihirdetésének évfordulóját ünnepli a jogásztársadalom. A rendezvényt idén is az Igazságügyi Palota dísztermében tartották, ahol dr. Polt Péter legfőbb ügyész és meghívott vendégként dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság (AB) elnöke mondott beszédet.
A legfőbb ügyész hosszan foglalkozott egy 2004-es alkotmánybírósági döntéssel, amely azért született, mert a szocialisták által vezetett Országgyűlés az interpelláció intézményét az ügyészség munkájának befolyásolására használta volna fel.
Sem az Országgyűlés, sem más szervezet nem vizsgálhatja és nem kényszerítheti az ügyészséget a vádemeléssel vagy a vád elejtésével kapcsolatos döntésének a megváltoztatására – idézte fel Polt Péter az AB akkori határozatát. A legfőbb ügyész szerint az egyik legfontosabb mondat a testület akkori megállapításából: „az ügyészség önálló alkotmányos szervezet”, ami azt jelenti, hogy nincs alárendelve más alkotmányos szervnek, függetlenül végezheti a munkáját.
Beszédében dr. Sulyok Tamás kiemelte: az alaptörvény az ügyészség és az AB kapcsolatát a korábbinál szorosabbra fűzte, a legfőbb ügyész is fontos szerepet kapott a polgárok alapjogi védelmében.
Az ügyészség napja alkalmából dr. Polt Péter legfőbb ügyész kitüntette dr. Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét.
Dr. Handó Tünde köszönetét fejezte ki a legfőbb ügyész úrnak, hogy a Pro Cooperatione emlékéremmel is kifejezte megbecsülését a bírósági szervezet irányába, ezáltal is megerősítve a hivatásrendek közötti együttműködést – írta a Magyar Nemzet.
Az OBH elnöke kiemelte: kiváló a kapcsolat a bíróság és az ügyészség között, még akkor is, ha a hétköznapok során jogászként mindkét hivatásrend tagjai szenvedélyesen védik a saját álláspontjukat. „De mindig tudnunk kell, hogy ami a tárgyalóteremben történik, sosem személyes ügy” – tette hozzá az emlékérem átvétele után elmondott beszédében.