Nincs arra szükség, hogy valamilyen külső hatóság vagy más állam igazolja Magyarország demokratikus jellegét - utasított vissza kategórikusan mindenemű kritikát a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ-testület úgynevezett egyetemes időszakos felülvizsgálatának (UPR) keretében tartott meghallgatáson.
Azt is mondta, hogy
a magyarok egész történelmük során a szabadságért küzdöttek, és ez a legfőbb garanciája a demokráciának, ugyanis a nép soha nem tűrné el, hogy bármilyen kormány megsértse az alapvető jogait.
Az utóbbi évek jogállamisági bírálatait politikailag motiváltnak nevezte. Úgy vélekedett, ezek oka, hogy Magyarországon jobboldali, kereszténydemokrata kormány van hatalmon, amely hazafias politikát folytat, mindig a nemzeti érdeket követve, kitartva a nemzeti identitás és örökség mellett. Ezt pedig - szerinte - a nemzetközi liberális fősodor nehezen viseli.
Szijjártó Péter állítása szerint
az Európai Unió egyre távolabb kerül azon alapértékeitől, amelyek erőssé tették, azonban Magyarország továbbra is ragaszkodik ezekhez.
A megbeszélés témáival kapcsolatosan ezeket mondta:
- Magyarországon minden támogatást megadnak a családoknak, például tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 6,2 százalékát fordították erre a célra, ami háromszorosa az OECD-átlagnak.
- A sokat bírált gyermekvédelmi törvényt illetően kiemelte, az mindössze azt biztosítja, hogy a szülők kizárólagos joga legyen a gyermekeik szexuális nevelése. Mindt mondta: egyáltalán nem igaz, hogy a jogszabály LMBT-ellenes lenne, ugyanis semmit nem mond a felnőttekről. Magyarországon pedig senkinek nem kell félnie azért, mert valamilyen közösséghez tartozik.
- A migrációt az egyik legsúlyosabb kihívásnak, veszélyes jelenségnek nevezte, amely biztonsági, kulturális és a koronavírus-járvány idején egészségügyi kockázatokat is hordoz magában.
- A sajtószabadság magyarországi helyzetével kapcsolatos kritikákkal összefüggésben azt mondta, hogy a mainstream szerint a médiaszabadság azt jelenti, hogy a sajtó 95 százaléka liberális irányultságú. A kormány azonban ezen fogalom alatt azt érti, hogy minden sajtóorgánum és újságíró szabadon kifejezhesse a véleményét, függetlenül a politikai és ideológiai álláspontjától. Szerinte a bírálatok oka alapvetően az, hogy mára a konzervatív média is kiépült Magyarországon. Továbbá hozzátette, hogy ha a bírálók beszélnének magyarul, akkor láthatnák, hogy a piacvezető médiumok minden szegmensben kormányellenesnek számítanak.
(Forrás: MTI)