A verseny helyszínéül méltó környezetként a Budapesti Ügyvédi Kamara székházának díszterme szolgált.

A fővédnökséget ismételten dr. Áder János köztársasági elnök, a védnökségét pedig dr. Bánáti János a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke és dr. Sárközi Tamás, a Magyar Jogász Egylet elnöke vállalta el.

A résztvevők között alkotmánybírót is jelen volt, de a mezőny elsősorban ügyvédekből állt. A versenyt nemzetközivé tette egy nagyváradi ügyvéd kolléga részvétele.

A küzdelem két fordulóban zajlott, az éles versenyhelyzet ellenére a szokásos baráti légkörben.

A profi rendezésért köszönetet mondtak a szervezők illeti a Magyar Bridzs Szövetséget, amely a verseny lebonyolításában is együttműködő partner volt.

A szervezésben dr. Horváth Orsolya, dr. Halmos Tamás, dr. Berényi András és dr. ifj. Vég Tibor ügyvédek vettek részt.

Az ötven játékosból ketten is meghaladva a 85. életkorukat a mezőny első harmadában végeztek, ez sokak szerint annak is a bizonyítéka, hogy a szellemi képesség megőrzésének fontos eszköz lehet a bridzs.


A verseny első három helyezett páros neve:

  1. Szőnyi György- Somlai Tibor (a vándorkupa első nyertesei, lásd fenti képünk)
  2. Vég Tiborné-Vég Tibor
  3. Retteghy István- Torday Kálmán