
Az újraválasztott elnök, dr. Mikó Péter lapunknak adott nyilatkozatában egyebek között elmondta, hogy különösen is nagy hangsúlyt kívánnak helyezni a jövőben is a következő ügyvédi generáció segítésére a jogszabályokban történő eligazodásban, az ügyvédi praxisra való felkészülésben, a hivatásrendi önazonosság megerősítésében, a kamarai közösségi élet megkedveltetésében és nem utolsó sorban az ügyvédségnek az igazságszolgáltatásban betöltött sajátos, felelős szerepe tudatosításában és megélésében - mint ahogy erre méár korábban is utalt több megnyilatkozásában.
Azt is hangsúlyozta, hogy az elmúlt esztendők során a sok törvényi változás közepette is megőrzött kamarai önkormányzatiság komoly felelősséggel jár minden érintett döntéshozó esetében, a most újra, illetve újonnan megválasztott kamarai tisztségviselők vonatkozásában is.
Nem csak a kamarai működtetés és működés hivatásrendi értékeinek, hagyományainak megőrzése, fejlesztése a mindenkori feladat, hanem az ügyvédség jövőjének tudatos építése, ami nagyon összetett feladat. Minderre terveket kell készíteni, anyagi hátteret kell biztosítani és kellő közösségi energiát kell fordítani.
Dr. Mikó Péter szerint az ügyvédi munka, így az ügyvédi hivatás is a korszakváltozás határához érkezett. Három feladatot lát: fel kell ismerni a a korszakváltás jeleit, fel kell mérni a változással együtt járó feladatokat és azokat végre is kell hajtani.