Új elnököt választott az Európai Igazságügyi Tanácsok
Hálózata (ENCJ), amelynek az Országos Bírói Tanács (OBT) is
tagja - közölte az OBT elnöke az MTI-vel.
Dr. Hilbert Edit közleményében az áll: Kees Sterk (címképünkön), az ENCJ újonnan megválasztott holland elnöke az OBT meghívására jelezte, hogy júliusban látogatást tesz Magyarországon, és szívesen részt vesz az OBT rendes ülésén.
"Az ENCJ elnöke aggodalommal figyeli az OBT törvényességének megkérdőjelezését, a bírák és bírósági vezetők kinevezési gyakorlata kapcsán feltárt visszásságokat, és személyesen kívánnak tájékozódni a kialakult helyzetről" - tette hozzá.
Mint az a szakmai nyilvánosság előtt közismert, az elmúlt hetekben nézeteltérés alakult ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és az OBT között. Utóbbi szervezet május 16-án tartott üléséről a tanács honlapján olvasható összefoglalóban az áll: az OBH elnöke nem nyilváníthatja az őt felügyelő OBT működését - a testület létszámára hivatkozva - törvénysértőnek, illetve hatásköreinek jogszerű gyakorlását és munkavégzését sem akadályozhatja.
Ítélőtáblai és törvényszéki elnökök május 29-én kelt nyílt levelükben azt írták: az OBT tagjainak eddigi tevékenysége nem szolgálja a magyar bírói kar érdekeit, ezért felszólították őket, hogy "ne veszélyeztessék a magyar bírósági szervezet jövőjét". A levelet valamennyi ítélőtábla és törvényszék elnöke aláírta, Hilbert Edit kivételével, aki a Budapest Környéki Törvényszék vezetője és egyben az OBT soros elnöke.
Dr. Hilbert Edit, a testület elnöke az OBT január 30-i alakuló ülésén azt mondta, az új összetételű Országos Bírói Tanácsot a változás igénye hozta létre. Az ülésen több felszólaló hangsúlyozta a bírói függetlenség és a hatalommegosztás fontosságát.
Az üggyel kapcsolatos korábbi hírek:
- Komoly jelentősége van annak, ki lesz bírósági elnök
- Erős kritikával illette a bírósági rendszert egy törvényszéki elnök
- Megválasztották az új Országos Bírói Tanács tagjait - Merre tovább?
- Nem fogadta el dr. Fazekas Sándor FT elnöki helyre beadott pályázatát dr. Handó Tünde, az OBH elnöke
- Kitört a bírósági háború?
- Nő a feszültség: az OBH szerint az OBT jelenleg nem törvényes működik
- Az OBH elnökének közleménye felelőtlen és figyelmen kívül hagyja a bírák érdekeit - Az OBT válasza
- Az OBT ne veszélyeztesse a bírósági szervezet jövőjét – szólították fel bírósági vezetők a tanácsot (eredeti levél csatolva)