Az augusztus 20-a alkalmából odítélt magas elismerést dr. Völner Pál az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára (szünetelő ügyvéd) adta át a kitüntetettnek a Magyar Ügyvédi Kamara 2018. szeptember 17-én tartott elnökségi ülésének keretében, majd méltatta dr. Etter Ödön széles körben ismert és elismert szakmai munkásságát. A Magyar Ügyvédi Kamara nevében dr. Bánáti János elnök mondott köszöntő szavakat.

Gratulálunk a kitüntetettnek!

* * *

Az alábbiakban álljon itt néhány gondolat a róla készült portréból (Komlós Attila írása), ami az Ügyvédek Lapja nyomtatott változatában jelent meg, a 2014/6. számban, Meghaladni a kötelezőt címmel.


Tekintélyes polgári légkört, ugyanakkor derűs könnyedséget sugároz magából dr. Etter Ödön esztergomi ügyvéd. (...) Természetének kettősségéből fakadóan bámulatos könnyedséggel jár-kel különböző világok között: a magyarországi katolikus egyház bíboros érsekei, legfelsőbb hierarchikus körei és művészbarátok, közéleti emberek és újságírók, jogászok és köznapi emberek, vadidegenek között és a kiterjedt család és baráti kör berkeiben egyaránt. Pedig nem az a simulékony fajta. Olykor – különösen szakmai vitákban – még lobbanékony is. Van valami titka, amit nehéz megfogalmazni. Az egyik talán, hogy az ember úgy érzi: mindig leplezetlenül őszinte. Ez bizalmat szül. És alapvetően derűs. Könnyen mosolyog. Igazi társasági ember. Meg azt is mondhatnánk: régivágású úriember. De nem régivágású. „Csak” úriember. Ha jelent ez még valamit... Nagyon is közöttünk élő, velünk azonos és ugyanakkor mégsem azonos kortárs. Akinek a kezében ugyanolyan jól áll a habzó söröskupa, mint a karcsú pezsgőspohár. Aki még azt is – ösztönösen – megengedheti magának, hogy mondjuk egy szakmai vitában érveit túlságosan jóhiszeműnek, ne adj' Isten, akár naivnak nézzék. Miközben nem veszik észre, hogy amit a környezet esetleg jóindulatú naivitásnak vél, az valójában az emberi hit teljesítőképességének maximuma: a remélt dolgokra való koncentrálás, hogy azok akár általunk, a mi segítségünkkel is, valósággá váljanak. Na, de ez messzire vezet. Maradjunk feladatunknál. Summa: nem lehet beskatulyázni. Mit mondjunk, talán ez a legtalálóbb: ő „az” Etter Ödön.

(...)

Erőteljesen hangsúlyozza: az ügyvédi munka kiteljesedése csak a hivatásrendi szempontok elfogadásával, azok megélésével lehetséges. Nem viszolyog annak kimondásától, hogy a megélhetés biztosítása mellett a klasszikus ügyvédi tevékenység leglényege (s a vidéki ügyvédek többsége ma is ebben a „műfajban” dolgozik): szolgálat. A jogkereső, bajbajutott embertárs mellé szegődés, a törvényhozás, a törvényalkalmazó állami igazságügy, ne adj' Isten a nyomozóhatóság vagy éppen a büntetés-végrehajtás szövevényes intézményrendszerében vergődő ügyfél számára az őt megillető jogvédelem és jogi támogatás megadása. A társadalmi igazságossággá is terebélyesedő individuális igazságkeresés összefüggéseinek felismerése, ezen összefüggések egészséges kölcsönhatásának segítése – ez az ügyvédi hivatásgyakorlás esszenciája. Mivel dr. Etter Ödön járatos a többezeréves biblikus gondolkodásban is, felidézi abból azt, ami ma is ugyanúgy érvényes: nincsen békesség abban a társadalomban, ahol nincs igazságosság. És nincs igazságosság ott, ahol nincs az egyén számára is felmutatható és megélhető igazság. És ha egy társadalom abban a hiszemben él, hogy ráolvasással meg lehet teremteni a társadalmi békességet ott, ahol az már sorvadozik – mert mondjuk szétzilálódott az igazságszolgáltatási rendszer védőhálója – ott az egyes emberek szívében, lelkében sincs béke. Egy ilyen helyzetben az ügyvéd mint az egyes ember, vagy éppen intézmény megbízott képviselője, egyben megbízójának bizalmasa lehet az utolsó menedék a jogkeresésben.