A Kúria jogerős ítélete kimondta, hogy a „megelőző bilincselés” nem jogszerű. A perre azért került sor, mert egy hajléktalan férfival szemben még 2015 nyarán „önkényes beköltözés” gyanúja miatt indult szabálysértési eljárás, s bár ő semmiféle ellenszegülést nem tanúsított az intézkedés során, és elfutni sem akart, a rendőr – biztos, ami biztos – mégis megbilincselte. A férfi az Utcajogász jogvédő szervezet segítségével panaszt tett a Független Rendészeti Panasztestületnél (FRPT), amely igazat adott neki, a rendőrség azonban nem ismerte el az alapjogsértést. A panaszos a bírósághoz fordult, de első fokon veszített, a rendőrségnek adtak igazat. Ezek után jutott az ügy a Kúriához, amely fontos jogerős ítéletet hozott. Részben strasbourgi bíróság ítélkezési gyakorlatával indokolta, miért jogsértő az ellenállást nem tanúsító terheltek „megelőző” bilincselése.
A Helsinki Bizottság ügyfeleinek egyelőre még nem szolgáltattak igazságot. Az ő esetük azzal indult, hogy hármójuk ellen névtelen bejelentés érkezett 2014 januárjában. Egy kis faluban élő családról (férj, feleség, felnőtt fiú) azt állította a levél, hogy uzsorások volnának, akik egy adóst meg is vertek, de a bejelentő az áldozatot már nem nevezte meg. A nyomozás elindult, a rendőrök három hét alatt több személyt is kihallgattak. Egyetlen terhelő bizonyítékot sem találtak.
A rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) mégis úgy határozott, megostromolja a házaspár otthonát, illetve a fiuk házát. Azt már előre eldöntötték, hogy bilincselni fognak, mert saját indokolásuk szerint a gyanúsítottak büntetett előéletűek, korábban is erőszakosak voltak, fegyver lehet náluk, illetve a falu annyira fertőzött bűnügyileg, hogy külső támadástól lehet tartani.
A kommandósok hatalmas erővel vonultak ki, gyakorlatilag hermetikusan lezárták a falut, és hajnal ötkor kezdték meg az intézkedést. Kutyák, rendőri járművek, hangos bemondó és fegyveres rendőrök. A gyanúsítottaknak feltartott kézzel, pizsamában, papucsban, félmeztelenül kellett kijönniük a februári zimankóban. Ellenállást, ha akartak volna, se tudtak volna tanúsítottak, szökni esélyük sem lett volna, de meg sem próbálták, már csak azért sem, mert közülük ketten már elmúltak 60 évesek is. Ezt minden rendőri jelentés elismerte. Mindezek ellenére hátrabilincselték és a földre fektették őket. A falu és kiskorú gyerekek szeme láttára órákig tartott az akció. A házkutatás során fegyvert és bizonyítékot nem találtak.
Bár az ügyészség indítványozta, a bíróság nem volt hajlandó őket előzetes letartóztatásba helyezni, mert semmilyen bizonyíték nem volt ellenük, sőt a büntetőeljárás megindításához szükséges meglapozott gyanú is hiányzott. Ezt aztán az ügyészség is észlelte, és bűncselekmény hiányában a nyomozást is hamarosan megszüntette.
A három ember nem nyugodott bele a rendőrség megalázó bilincselésébe. Az FRPT-hez fordultak, amely igazat adott nekik. A TEK által hivatkozott jogalapot, a támadás megakadályozását és ellenszegülés megtörését maguk a rendőri jelentések cáfolták. A szökés veszélye pedig semmi sem mutatott, hiszen a felfegyverzett rendőrök jelentős erőfölényben voltak.
Az FRPT állásfoglalását a TEK vezetője nem fogadta el, merthogy szerinte a bilincselésre „megelőző” jelleggel is sor kerülhet. Az ügy így bíróságra került.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tavaly márciusi ítélete a Helsinki Bizottság ügyfeleinek adott igazat. Mivel sem a célhoz kötöttség, sem az arányosság nem érvényesült az intézkedés során – noha azt a rendőrségi törvény is előírja –, így kizárt, hogy a bilincselések jogszerűek lettek volna. Önmagában, a konkrét körülmények ismerete és a büntetett előélet sem alapozta meg az intézkedést. (Különösen úgy nem, hogy az asszonynak mindössze egy bírósági megrovása volt korábban, idős férjének pedig több mint egy évtizede nem volt dolga a rendőrséggel, és hatósággal szemben erőszakos magatartást egyikük sem tanúsított korábban sohasem.)
A rendőrség a Kúriához fordult, ahol a bírói tanács a „hajléktalanbilincselős” ítélet szellemével éppen ellentétes döntést hozott jogerősen. Eszerint a „megelőző bilincselés” lehet jogszerű, amelyet akár már az is indokolhat, ha valaki ellen súlyos bűncselekmény gyanúja miatt folyik eljárás. Ahogyan a rendőröknek, illetve a környezetnek, jelen esetben a falu lakóinak a védelme is legitim cél lehetett a kúriai tanács szerint, tehát az együttműködő és ártatlannak bizonyult ügyfeleink többórás bilincselésére szükséges és arányos, vagyis jogszerű volt.
Mivel a család az összes hazai jogorvoslati lehetőséget kimerítette, a Helsinki Bizottság segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult. Úgy tűnik, a megalázó, a személyes szabadságot súlyosan korlátozó bilincseléseknek homlokegyenest eltérő a hazai bírósági megítélése. Egy a jogvédő szervezet ügyfeleinek kedvező ítélet közelebb vihet majd a jogegység megteremtéséhez is.
