Mint írták az OBH célja, hogy a modern, XXI. századi követelményeknek megfelelő biztonságtechnikai berendezésekkel a bíróságok biztonsági szintjét tovább emelje. Ez azért kiemelten fontos, mert évi több millió ügyfél megfelelő védelmét, csaknem 3000 bíró és több mint 8000 igazságügyi alkalmazott nyugodt munkakörülményeit kell garantálni.

A 2012-ben elindított projekt műszaki alprojektjének eredményeként minden bírósági épületben repülőtéri eszközökkel megegyező, korszerű detektoros fémkereső kapuk működnek. Emellett az épületek 70%-ában csomagvizsgáló röntgen alagút is található. Az épületek 2016-ban 251 őrzés-védelemmel foglalkozó munkatárs képzésére is sor került.


A projekt május 26-án tartott nagyszabású zárórendezvényén részt vett Peter Burkhard, Svájc magyarországi nagykövete, valamint dr. Pintér Sándor belügyminiszter is.

Dr. Handó Tünde, az OBH elnöke elmondta: az igazságszolgáltatás és a bírák iránti bizalomhoz hozzátartozik az is, hogy a bíróságok fizikailag is biztonságosak legyenek. A bíróság olyan intézmény, amely a törvényes rend, a rendezettség és a biztonság értékeit magától értetődően szimbolizálja.

Peter Burkhard köszöntőjében (címfotónkon) örömét fejezte ki, hogy a projekt nagymértékben hozzájárult a magyarországi bíróságok még jobb működéséhez.

Az informatikai alprojektben összesen 901 új tárgyalótermi és 284 új irodai számítógépet szereztek be, ezek működését 165 hálózati eszköz segíti. Fontos fejlesztés, hogy az OBH saját források felhasználásával közvetlen kapcsolatot épített ki állami nyilvántartásokkal. Ennek köszönhetően jobban védhetőek az ügyfelek adatai, a bíróságok pontosabb lakcímadatok alapján dolgoznak, és hamarabb hozzájutnak az adatokhoz.

Svájc a 2004-ben az Európai Unióhoz csatlakozott tagországok részére egyszeri, vissza nem térítendő támogatásként 5 éven keresztül összesen 1 milliárd svájci frank hozzájárulást biztosított. Az OBH a biztonság, stabilitás reformok témában pályázott sikerrel, és 4.226.875 svájci frank támogatásban részesült – írták.

A projektről további információ itt elérhető: http://projektjeink.birosag.hu/svajci-projekt/bizt...