A súlyos nemzetközi politikai kérdés lényege, mint közismert, az, hogy az 1967-es hatnapos háború óta, amikor más területek mellett Kelet-Jeruzsálem is izraeli fennhatóság alá került, Izrael (egész) Jeruzsálemet tartja oszthatatlan fővárosának, azonban a nemzetközi közösség ezt – a hiányzó ENSZ-határozat miatt – nem hajlandó elismerni.

A legtöbb nagykövetség ennek megfelően Tel-Avivban van, és mivel a palesztinok nem engednek abból, hogy Kelet-Jeruzsálem legyen a majdani szuverén palesztin állam fővárosa, Jeruzsálem státusza az egész Közel-Kelet egyik hagyományosan legforróbb kérdése. Az izraeli telepespolitika pártolójaként ismert Friedman kinevezése felgyorsíthatja az Izrael által forszírozott, de a nagyhatalmak támogatásának hiánya és a biztonságpolitikai megfontolások miatt csak vontatottan haladó lakótelep-építéseket Kelet-Jeruzsálemben és másutt Ciszjordániában.

Fontos mozzanat: Donald Trump szeptemberi kampánykijelentésére David Friedman megjegyzése csak ráerősített. Az akkor elnökjelölt Trump ugyanis már akkor hangsúlyozta: elismerné Jeruzsálemet Izrael fővárosaként , az amerikai nagykövetséget pedig Jeruzsálembe helyezné át. Az USA-nak jelenleg csak egy konzulátusa van a városban. Ha az USA így tesz, és Washington hátszelével Kelet-Jeruzsálem zsidó telepesekkel való benépesítése is felgyorsul, a megfigyelők és politikai elemzők szerint akár újabb intifádát is jelenthet, és mindenképp ronthat a térség amúgy sem túl biztos stabilitásán.

Mindez az USA közel-keleti politikájának teljes fordulatát jelentené, ugyanis a zsidó állam 1948-as megalapítása óta Washington nem ismerte el Izrael fővárosaként Jeruzsálemet - és nem véletlenül, mivel a palesztinok is leendő államuk fővárosaként tekintenek a városra.

Friedman jelölését az Izrael-párti "J-Street" azonnal elutasította

A tétet jól jelzi - miként az index.hu elemzése is rámutat -, hogy a washingtoni Izrael-párti liberális lobbicsoport, a J-Street azonnal elutasította Friedman jelölését, jelezve, hogy semmi diplomáciai és politikai tapasztalata nincs. Emlékeztettek rá, hogy Friedman azokat a liberális zsidókat, akik a palesztinokkal való kiegyezés és a "két állam" hívei, a kápóknál – a náci lágerekben az SS által a többiek vezetésével megbízott zsidó raboknál – is rosszabbnak nevezte.

Hírösszefoglaló forrás: Jerusalem Post, jesusis4.com, index.hu

Címfoto: Bloomberg/index.hu