A jogvédő szervezet közleménye szerint örömüket legalább két fejlemény okozza. Egyrészről az, hogy a büntetőeljárási kódex társadalmi egyeztetése során valódi lehetőséget kaptak arra, hogy szakmai véleményük megfogalmazásával részt vegyenek az előkészítő munkában, meglátásaival hozzájárulhassanak a kodifikáció sikeréhez. Régebben erre a TASZ-nak rendszeresen módja nyílt, de az utóbbi időben a kormányzat többnyire nem volt kíváncsi a véleményükre.

A büntetőeljárási törvény társadalmi egyeztetése viszont normális kormányzat és civil viszonyra emlékeztet – írták.

Másrészről pedig az új kódex megfelelő megoldással szolgál egy sor olyan problémára, amelyet már évek óta kifogásoltak: a tervezet például szakít azzal az évtizedes hagyománnyal, hogy hivatalos személyek sérelmére elkövetett becsületsértés és rágalmazás esetén az egyébként magánvádas eljárás közvádassá válik. Véget ér az is, hogy a büntetőeljárásról, és azon belül a bírósági tárgyalásról kizárólag a sajtó tájékoztathatja a nyilvánosságot, ez a megközelítés ugyanis mára meghaladott, elvi és gyakorlati problémákat is okoz. Az elektronikus adathoz való hozzáférés ideiglenes megakadályozása esetét is kellően szűk körben tenné lehetővé a törvény. A leplezett eszközök (titkos információszerzés) alkalmazásáról pedig a bíróságnak úgy kell döntenie, hogy figyelembe veszi, hogy azokkal milyen mértékben avatkoznak be az érintettek magánszférájába.

Közleményükben kitérnek arra is, hogy nem elégedettek mindennel, tettek jobbító javaslatokat, amelyek reményeik szerint nyitott fülekre találnak.

A vélemény letölthető innen: http://tasz.hu/files/tasz/imce/tasz_be_javaslat_ve...