Mint ismeretes, a Budapesti Ügyvédi Kamara körül kialakult helyzet rendezésére egy újabb ügyvédi csoportosulás jött létre a közelmúlt hetekben. (Erről mi is hírt adtunk, amit ide kattintva lehet olvasni.)

A közgyűlési összehívást kezdeményező szándékuk hátterének megvilágosításául elmondják: a Budapesti Ügyvédi Kamara eddig példátlan helyzetében – amely meggyőződésük szerint egyetlen érdekcsoportnak és egyetlen kollégának sem kedvez – egységes kiállásra, az ügyvédség függetlenségének, önigazgatásának védelmére és hatékony érdekképviseletre van szükség. Álláspontjuk szerint az egyetlen kézenfekvő megoldás, ha a BÜK Alapszabály IV. fejezet 3. pontjának értelmében haladéktalanul kezdeményezik a BÜK közgyűlésének összehívását. Ahhoz azonban, hogy a közgyűlés összehívására sor kerüljön - jegyzik meg -, az Alapszabály értelmében az ügyvédi kamarai tagság egyharmadának indítványa szükséges. (Mintegy kétezer ügyvéd aláírásos támogatásáról van szó - a Szerk.)

Kifejezik egyben azon meggyőződésüket, hogy "csak a budapesti ügyvédség legszélesebb fóruma jogosult a jövőnkről dönteni".

Minderről bővebb információt honlapjukon ide kattintva, vagy a facebookos oldalukon ide kattintva lehet szerezni.

Ugyancsak ezekről az internetes oldalakról lehet letölteni a közgyűlés összehívását a BÜK tagok által támogató indítványt.

Aláírásgyűjtő akciójukat november 5-én tartották meg a Budapesti Ügyvédi Kamara klubhelységében. Az eről készült "A Kamara boldog napja" című fényképes beszámoló ide kattintva olvasható. Az eseményen megjelent - a fényképek tanúsága szerint is - több kamarai (részben immár volt) tisztségviselő: dr. Feket Tamás, dr. Hegedűs László, dr. Papp Géza, dr. Szlávnits László, akik feltehetően aláírásukkal is támogatták a közgyűlés összehívásának igényét.

A lelkes hangú beszámolóból megtudhatjuk: "volt aki csak beugrott egy aláírásra, volt aki javaslatokat is tett, hoztak íveket az ismerős kollégákkal aláíratva, jöttek érdeklődők, jöttek olyanok is, akik magyarázatot vártak tőlünk, hogy kik vagyunk, kik nem vagyunk, mit szeretnénk, miért szeretnénk… Jöttek tárgyalás előtt, szerződés után, külföldi utazásra indulva még beugrani, jöttek kisbabával, jöttek nagy terhesen, jöttek betegen, de jöttek, jöttek és jöttek. Öröm volt!" A beszélgetések középpontjába a riport szerint az állt, hogy "mit tudunk tenni mi magunk azért, hogy kiszabaduljunk ebből az ördögi körből, ahol minden egyes bírói ítélettel egy újabb kérdőjel emelkedik fel, ami újabb illegitim érzetet kelt az emberben a Kamaránk működésével kapcsolatban?"

A tudósítás arról nem ír, hogy hány aláírást sikerült összegyűjteniük november 5-én.

Egy korábbi közleményünkben (lásd ide kattintva) ugyanakkor dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke - aki egyébként információink szerint nyitott a Kollégák a XXI. századi ügyvédségért csoporttal folytatandó eszmecserére a BÜK körüli problémák megoldása érdekében - kifejtette: jelenleg nincs törvényes lehetőség arra, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara megismételt választási eljárása elinduljon.