A dr. Völner Pál kormánypárti képviselő által október 6-án, a Parlamentnek benyújtot törvényjavaslata - amely módosításokat javasolt a hatályos Ügyvédi törvényben - az Ügyvédi Öszefogás Egyesülete (ÜÖE) legfrisebb (október 8-i, kör emailben közzétett) értékelése szerint "a területi kamarák önrendelkezési jogát alapvetően, szubjektív szempontú feltételek alapján és jogorvoslat teljes hiányával kívánja korlátozni". (Az ÜÖE korábbi levele tartalmazza az arra vonatkozóan kifejtett részletes álláspontjukatt, amelyet megküldtek az igazságügyi miniszternek).

Levelében az ÜÖE minden magyarországi ügyvédtől azt kéri, hogy szakmai szemmel vizsgálja meg dr. Völner Pál képviselő törvénymódosítási javaslatát, valamint az ÜÖE ennek tárgyában kialakított álláspontját (hozzáférhető az egyesület honlapján).

Végezetül megismétlik a már korábban is kifejezésre juttatott álláspontjukat. Eszerint: "Tekintettel arra, hogy a jogerős ítélet következtében jelenleg nincs olyan legitim vezetése a Budapesti Ügyvédi Kamarának, aki a legnagyobb területi kamara tagjainak érdekvédelmét jogszerűen elláthatná". Ezért - hangsúlyozzák- "fokozott jelentősége van a tagság megnyilvánulásának ebben az Alaptörvény-ellenes, jogbiztonságot sértő, továbbá valamennyi területi kamara működését és tagjainak egyedi kamrai ügyeit rendkívül hátrányosan érintő kérdésben".