A Fővárosi Ítélőtábla szeptember 24-i ítélete(a jelenleg írásban még nem továbbított ítéletről szóló FT sajtóközlemény ide kattintva olvasható) dr. Réti László által október 5-én délután kiadott közleményének értelmezése szerinti "a 'régi – új' elnökség négy tagja levélben tájékoztatta az elnököt – mint magánszemélyt – arról, hogy álláspontjuk szerint az elnökség ebben a felállásban nem létezik, ezért az üléstől távolmaradtak. Időközben az egyik tag lemondott kamarai tagságáról és két elnökségi tag szünetel. Többen az International Bar Association éves bécsi közgyűlésén voltak, néhányan tárgyaltak, de egyébként részvételi szándékukat hangsúlyozták. Az elnökség legitim voltát vitató véleményeket valamennyi jelenlévő egyhangúlag elutasította és az elnökség, illetve a kamara munkájának folytatásával mindenki egyetértett. A folyamatos működésben közreműködni képes és kívánó 23 tagból 15-en voltak jelen és valamennyi bizottság is képviseltette magát. Ez megfelel a szokásos elnökségi ülési létszámnak".

A közlemény arról is beszámol, hogy "az elnökség mindenekelőtt áttekintette a választói közgyűlés határozatainak megsemmisítése nyomán előállott helyzetet. Tájékoztatót hallgatott meg a Budapesti Ügyvédi Kamara által az igazságügyi miniszterrel kezdeményezett kommunikációról, és a munka folyamatosságáról. Az elnökség a munkáját a napirenden lévő igazgatási ügyek tárgyalásával a jövő héten folytatja és a törvényes határidőn belül a határozatait meg kívánja hozni".