Szergej Kovaljov halálának hírét Alekszandr Cserkaszov, a Memorial jogvédő társaság tanácsának elnöke közölte augusztus 9-én Moszkvában.

A szovjet rendszerellenzéket két gyökeresen új vonás jellemezte már a 1960-as évek óta - idézte fel a közelmúltat közleményében a Magyar Helsinki Bizottság. Ezek ma is irányadóak a civil jogvédők számára világszerte. Egyrészről a jogállami megoldások követelése, amibe az is beletartozott, hogy a „szovjet disszidensek” nem csak kívánatosnak, de természetesnek is tekintették a szabadságjogok intézményes garanciáit még egy olyan rendszerben is, amely egyenesen államcélnak tekintette az önkényes hatalomgyakorlást. Másrészről fontos újítás volt az is, hogy demonstratívan, a nevüket vállalva álltak ki az ügyük mellet. Tehát nem névtelenül vagy konspirálva küzdöttek a jogokért, hanem nyíltan, minden következményével együtt felvállalták a harcot. Hihetetlenül bátor emberek voltak. Börtönt, kényszermunkát és szeműzetést is vállaltak elveikért és a „jogszerű tiltakozás jogáért”. Közéjük tartozott Szergej Adamovics Kovaljov biológus is.

Fia tájékoztatása szerint álmában érte a halál moszkvai otthonában Kovaljovot, aki a szovjet időkben pályára lépő emberi jogi aktivisták egyik utolsó, még életben lévő tagja volt – írt a Szabad Európa.

Már a hatvanas években bekapcsolódott az emberi jogok védelmébe hazájában, és társaival sokat tett azért, hogy a kérdés komoly hangsúlyt kapjon a globális politika napirendjén is.

Társai között volt többek között Andrej Szaharov atomfizikus és felesége, Jelena Bonner, a Moszkvai Helsinki Bizottságot megalapító Ljudmila Alekszejeva és Jurij Orlov, illetve Anatolij Marcsenko író, a Gulag krónikása. Szaharovval való hosszan tartó és közeli kapcsolata miatt a férfit széles körben a tudós protezsáltjaként tartották számon.

Szergej Kovaljov társszerzője volt a jelenleg hatályos orosz alkotmány emberi és állampolgári jogokat rögzítő második fejezetének, amely a nemzetközi jogon és Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatán alapul.

„Nem szabad feláldozni az elveket a pragmatikus dolgok kedvéért. A végén nagyobb árat kell fizetni” – mondta a Szabad Európa orosz szolgálatának 2011-ben.

„Antipatrióta vagyok. Nem szeretem azt, amit »patriotizmusnak« neveznek, társadalmilag káros eszmének gondolom” – jelentette ki egy másik interjúban 2005-ben.

Már életében számos rangos nemzetközi elismerésre jelölték. Alekszejevával és Orlovval együtt ő vette át 2009-ben az Európai Parlament Szaharov-díját, amelyet a gondolat- és véleményszabadságért folytatott küzdelem elismeréseként ítéltek oda a Memorial oroszországi jogvédő szervezetnek.

Kovaljov 1930. március 2-án született a mai Ukrajna területén található Szeregyina Budában, majd 1954-ben diplomázott a Moszkvai Állami Egyetem biológia szakán. Ígéretesen indult a tudományos pályafutása, összességében több mint hatvan publikációt jegyez.

Generációja számos jövőbeli aktivistájához hasonlóan a biofizikus politikai „ébredése” is az Andrej Szinjavszkij és Julij Daniel írók elleni 1966-os koncepciós perhez köthető, akiket „szovjetellenes propaganda” vádjával hosszú börtönbüntetésre ítéltek. Kovaljov nyílt levélben tiltakozott az eljárás ellen, amelyet a fővároshoz közeli Biofizikai Intézet három másik munkatársa is aláírt.

Kovaljov 1968-ban csatlakozott a születőben lévő emberi jogi mozgalomhoz, egy évvel később kirúgták a Moszkvai Állami Egyetemről. Ekkoriban lépett be a Szovjetunió Emberi Jogvédelmi Kezdeményező Csoportjába, az ország első ilyen jellegű szervezetébe. 1971-től bekapcsolódott a szamizdatírásba is, társaival részletesen dokumentáltak különböző súlyos emberijog-sértéseket. Emellett az évek során számos nyílt levelet kezdeményezett és írt alá, felszólítva több politikai fogoly, például Alekszandr Szolzsenyicin író vagy Vlagyimir Bukovszkij jogvédő szabadon bocsátására.

Kovaljovot 1974 decemberében letartóztatták „szovjetellenes agitáció és propaganda” vádjával, hét év szabadságvesztésre ítélték Perm határterületen és Tatárföldön, illetve azt követően háromévi belső száműzetésre, amelyet a távol-keleti területen kellett töltenie. Moszkvába 1987-ben költözhetett vissza.

Aktivistatevékenységével a Gorbacsov-érában sem hagyott fel, alapító tagja volt a Memorial jogvédő szervezetnek, amelynek 1990-től társelnöke is volt. Dolgozott egyebek mellett az Amnesty International helyi szervezetének, a Nemzetközi Humanitárius Konferenciának és a Glasznoszty Sajtóklubnak is.