Szergej Kovaljov halálának hírét Alekszandr Cserkaszov, a
Memorial jogvédő társaság tanácsának elnöke közölte
augusztus 9-én Moszkvában.
A
szovjet rendszerellenzéket két gyökeresen új vonás jellemezte
már a 1960-as évek óta - idézte fel a közelmúltat közleményében a Magyar Helsinki Bizottság. Ezek ma is irányadóak a civil jogvédők
számára világszerte. Egyrészről a jogállami megoldások
követelése, amibe az is beletartozott, hogy a „szovjet
disszidensek” nem csak kívánatosnak, de természetesnek is
tekintették a szabadságjogok intézményes garanciáit még egy
olyan rendszerben is, amely egyenesen államcélnak tekintette az
önkényes hatalomgyakorlást. Másrészről fontos újítás volt az
is, hogy demonstratívan, a nevüket vállalva álltak ki az ügyük
mellet. Tehát nem névtelenül vagy konspirálva küzdöttek a
jogokért, hanem nyíltan, minden következményével együtt
felvállalták a harcot. Hihetetlenül bátor emberek voltak.
Börtönt, kényszermunkát és szeműzetést is vállaltak elveikért
és a „jogszerű tiltakozás jogáért”. Közéjük tartozott
Szergej Adamovics Kovaljov biológus is.
Fia tájékoztatása szerint álmában érte a halál moszkvai
otthonában Kovaljovot, aki a szovjet időkben pályára lépő
emberi jogi aktivisták egyik utolsó, még életben lévő tagja
volt – írt a Szabad Európa.
Már a hatvanas években bekapcsolódott az emberi jogok védelmébe
hazájában, és társaival sokat tett azért, hogy a kérdés komoly
hangsúlyt kapjon a globális politika napirendjén is.
Társai között volt többek között Andrej Szaharov atomfizikus és
felesége, Jelena Bonner, a Moszkvai Helsinki Bizottságot megalapító
Ljudmila Alekszejeva és Jurij Orlov, illetve Anatolij Marcsenko író,
a Gulag krónikása. Szaharovval való hosszan tartó és közeli
kapcsolata miatt a férfit széles körben a tudós protezsáltjaként
tartották számon.
Szergej Kovaljov társszerzője volt a jelenleg hatályos orosz
alkotmány emberi és állampolgári jogokat rögzítő második
fejezetének, amely a nemzetközi jogon és Az emberi jogok egyetemes
nyilatkozatán alapul.
„Nem szabad feláldozni az elveket a pragmatikus dolgok kedvéért.
A végén nagyobb árat kell fizetni” – mondta a Szabad Európa
orosz szolgálatának 2011-ben.
„Antipatrióta vagyok. Nem szeretem azt, amit »patriotizmusnak«
neveznek, társadalmilag káros eszmének gondolom” – jelentette
ki egy másik interjúban 2005-ben.
Már életében számos rangos nemzetközi elismerésre jelölték.
Alekszejevával és Orlovval együtt ő vette át 2009-ben az Európai
Parlament Szaharov-díját, amelyet a gondolat- és
véleményszabadságért folytatott küzdelem elismeréseként
ítéltek oda a Memorial oroszországi jogvédő szervezetnek.
Kovaljov 1930. március 2-án született a mai Ukrajna területén található Szeregyina Budában, majd 1954-ben diplomázott a Moszkvai Állami Egyetem biológia szakán. Ígéretesen indult a tudományos pályafutása, összességében több mint hatvan publikációt jegyez.
Generációja számos jövőbeli aktivistájához hasonlóan a
biofizikus politikai „ébredése” is az Andrej Szinjavszkij és
Julij Daniel írók elleni 1966-os koncepciós perhez köthető,
akiket „szovjetellenes propaganda” vádjával hosszú
börtönbüntetésre ítéltek. Kovaljov nyílt levélben tiltakozott
az eljárás ellen, amelyet a fővároshoz közeli Biofizikai Intézet
három másik munkatársa is aláírt.
Kovaljov 1968-ban csatlakozott a születőben lévő emberi jogi
mozgalomhoz, egy évvel később kirúgták a Moszkvai Állami
Egyetemről. Ekkoriban lépett be a Szovjetunió Emberi Jogvédelmi
Kezdeményező Csoportjába, az ország első ilyen jellegű
szervezetébe. 1971-től bekapcsolódott a szamizdatírásba is,
társaival részletesen dokumentáltak különböző súlyos
emberijog-sértéseket. Emellett az évek során számos nyílt
levelet kezdeményezett és írt alá, felszólítva több politikai
fogoly, például Alekszandr Szolzsenyicin író vagy Vlagyimir
Bukovszkij jogvédő szabadon bocsátására.
Kovaljovot 1974 decemberében letartóztatták „szovjetellenes
agitáció és propaganda” vádjával, hét év szabadságvesztésre
ítélték Perm határterületen és Tatárföldön, illetve azt
követően háromévi belső száműzetésre, amelyet a távol-keleti
területen kellett töltenie. Moszkvába 1987-ben költözhetett
vissza.
Aktivistatevékenységével a Gorbacsov-érában sem hagyott fel, alapító tagja volt a Memorial jogvédő szervezetnek, amelynek 1990-től társelnöke is volt. Dolgozott egyebek mellett az Amnesty International helyi szervezetének, a Nemzetközi Humanitárius Konferenciának és a Glasznoszty Sajtóklubnak is.
