A NAV szerint: az eladók azt hihették, megszabadultak adósságaiktól,
de a nyomozás bűncselekmények megalapozott gyanújával folyik.
A hat személy őrizetbe vételével záruló rajtaütést a NAV
pénzügyi nyomozói, kockázatkezelői, revizorai, végrehajtói és
információtechnológiai munkatársai által beszerzett információk
együttes értékelése alapozta meg.
A gyanú szerint a bűnszervezet a társaságokat nem azért vette
át, hogy azok gazdasági tevékenységét folytassa, a cégek egy
részének eleve olyan adótartozása volt, aminél a NAV
végrehajtási eljárásai sem vezettek eredményre. A nyomozás
adatai szerint az elkövetőket két ügyvéd is segítette.
A pénzügyi nyomozók járőrök és információtechnológiai
egységek támogatásával több mint harminc helyszínen kerestek
bizonyítékokat, köztük a bűnszervezethez köthető irodákban,
irattárban, a cégeket átvevők és eladók címein is.
A nyomozók jelenleg több mint kétszázhatvan cég átruházását
vizsgálják, a társaságoknak az átvétel időpontjában összesen
több mint egymilliárd forint tartozása volt.
A pénzügyi nyomozók 21 gyanúsítottat hallgattak ki, akiket
jellemzően költségvetési csalással, illetve
közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A banda tagjai a
megalapozott gyanú szerint bűnszervezetben dolgoztak, ami a
kiszabható büntetést duplájára emeli. A Kecskeméti Járási
Ügyészség indítványa alapján a Kecskeméti Járásbíróság
elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.