Mindebből aztán szubjektív következmények is kinőttek - írja szerkesztőségi cikkében az Ügyvédek Lapja. Több olyan véleménnyel is találkoztunk ügyvédi körökben - jellemzi a lap a napi helyzetet - , amelyek szerint kiderült, sokan - életük teljében lévő kitűnő ügyvédekről van szó, akik tájékozottak, műveltek, világlátottak, a világ iránt nyitott emberek, hivatásuk elkötelezettjei, s igazából most kellene hivatásuk gyakorlásában „csúcsra járatott” állapotban lenniük, hivatásrendjük és a jogkereső állampolgár ügyfeleik számára a maximumot nyújtaniuk – a csüggedés és az úgynevezett „kiégés”, megfáradás jeleit vélik észlelni magukon. Úgy érzik, már semmi sem az, aminek látszik, már csak muszájból, lelkesedés és hit nélkül végzik munkájukat, ami kész gyötrelem önmagában is, de – úgymond – nem lehet ellene mit tenni és „lassan visszavonulót fújnak...”

Az ügyvédi munkát érintő problémákat, a körülmények okozta tagadhatatlan értékválságot és sokak esetében a személyes válságokat nem szabad figyelmen kívül hagyni – valós probléma ez – hangzik egy másfajta vélemény ügyvédi körökből - utal a lap más forrásokra . Ezt kell és lehet orvosolni. Ők a derűlátóbb típushoz tartoznak. Sőt már az aktív segítő szándék is megjelent: úgy tudjuk, hogy az egyik dunántúli területi kamarában hozzáértő pszichológusok vezetésével felmérés is készült e jelenség feltérképezésére, s azon töprengenek, hogyan lehetne az adott egyén és a szakmai közösség segítségével kiegyengetni ezeket a negatív jelenségeket.

„Én is sokszor érzem rosszul magam a bőrömben. A mostani időszak is olyan sűrű, hogy kezdek egyre kifacsartabb lenni… Sajnos nagyon könnyű belekerülni egy olyan sodrásba, ami végül kiégéshez vezet, de – mondta nekünk egy kolléga – minden erőmmel próbálom ezt elkerülni.”

A problémákkal – még ha vonatkozó reprezentatív felmérések híján feltételezzük: szórványos esetekről van is szó – szembe kell nézni. Ha azokat a hivatásrend figyelmen kívül hagyja, a tünetek – idézzük ismét kollégánkat – „éppen a lelkünket emésztik fel. Vállalni kell tehát a konfliktusokat. De nem a feleslegeseket.”

Az Ügyvédek Lapja 2020/5-6., szeptember -decemberi számának tartalma:

  • A választottbírósági vitarendezés jelentősége - Dr. Burai-Kovács János
  • A választottbíróság és az ügyv.di hivatásrend kapcsolata - Dr. Bánáti János
  • A koncepció korrekciója? Gondolatok a Büntetőeljárási törvény új módosításairól - Dr. Tóth Mihály
  • A bírósági közvetítés módszertana és annak támogatása egy bírósági közvetítő szemüvegén keresztül (II., befejező rész) - Dr. Dobráné dr. Mészáros Arabella
  • Az új Pp. és egyes családjogi perek az ügyvéd szemével - Dr. Álmos Richárd
  • Az ügyvédi munkadíjjal kapcsolatos egyes eljárásjogi és alkotmányjogi kérdések a régi polgári eljárásjogi törvény rezsimjében (II., befejező rész) - Dr. Németh Csaba PhD
  • Az adóhatóság az árnyékvezetők nyomában - Dr. Fónagy Sándor PhD
  • Béranyaság: más gyermekét világra hozni… - Dr. Fiedler Bálint
  • Az ügyvédi kamara hatósági jogkörei - Dr. Becker Tibor
  • Navigare necesse est - A vírusjárvány által kikényszerített helyzet pozitív hatásai a jogi eljárásokban - Dr. Neukum Flórián
  • Fegyelmi eljárás: határidők szorításában - Dr. Szánthó Pál
  • KAMARAI KÖZGYŰLÉSEK:
  • Budapesti Ügyvédi Kamara: A vírusjárvány megváltoztatta .letünket: a bajok mellett új megoldásokat is hozott
  • Komárom-Esztergom Megyei Ügyvédi Kamara: Tudatosulnia kell: rendkívüli helyzetek rendkívüli, kreatív és áldozatos hozzáállást követelnek
  • Békés Megyei Ügyvédi Kamara: Küzdelem a bizonytalansággal - "Súlyos terheket rak az ügyvédségre a temérdek jogszabályváltozás"
  • Szegedi Ügyvédi Kamara: Sokkolóan hat az ügyvédségre a törvényalkotási dömping
  • Felhőszolgáltatás és adatvédelem - Dr. Szuchy Róbert
  • A vírusjárvány okozta helyzettel foglalkoztak az európai ügyvédi kamarák elnökei is - Dr. Szecskay András

Az Ügyvédek Lapja szerkesztősége és kiadóhivatala itt érhető el: ugyvedeklapja@panpress.hu

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Ügyvédek Lapja

A Magyar Ügyvédi Kamara hivatalos lapja

  • Megjelenik: kéthavonta
  • Példányszám: 15 000
  • Főszerkesztő: Dr. Bánáti János. Főmunkatárs: Dr. Hidasi Gábor. Rovatvezető: Dr. Bálint Szilvia. Szerkesztő-munkatárs: Dr. Kaszás Beáta.
  • Lapigazgató: Komlós Attila
  • Kiadja: PanPress Kft. Felelős kiadó: a Panpress Kft. vezetője
  • Szerkesztőség: ugyvedeklapja@ panpress.hu
  • Lapnyilvántartásba vételi szám: 163/0594-1/2007 (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal)
  • ISSN 1216-9102