A felperes 1997-től kezdődően több alkalommal jelentős összegű
kölcsönt nyújtott az I. rendű alperesnek és a már elhunyt
üzlettársának, akik arról tartozáselismerő nyilatkozatokat
írtak alá. Az I. rendű alperes összesen 179.000.000 forint, míg
üzlettársa 105.000.000 forint felperes felé fennálló tartozást
ismert el. Az I. rendű alperes és az üzlettársa tulajdonában
álló kft.-nek egy időszakban a felperes is tagja volt, aki ez idő
alatt 180.000.000 forint tagi hitelt nyújtott a kft. részére. Az
I. rendű alperes és üzlettársa megvásárolták a felperesnek a
kft.-ben lévő 1/3 arányú üzletrészét és ekkor egy újabb
tartozáselismerő nyilatkozat és megállapodás megnevezésű
okiratot is aláírtak, amelyben elismerték a korábbi
tartozáselismerő nyilatkozataik szerinti tartozásaik fennállását
és azt, hogy tartoznak a felperesnek a kft.-től a tartozáselismerő
nyilatkozat aláírásának napján átvállalt 180.000.000 forint
összeggel is, amelyből 34.000.000 forintot tartozáselismerés
aláírásával egyidejűleg megfizetnek a felperesnek. A
megállapodásban rögzítésre került, hogy az I. rendű alperes és
üzlettársa kölcsönösen kötelezettséget vállaltak egymás
tartozásának a felperes felé való megfizetésére. A II. rendű
alperes az I. rendű alperes házastársa volt.
A 2015-ben indult perben az elsőfokú bíróság – széleskörű
bizonyítási eljárás lefolytatása után – helyt adva a felperes
keresetének, kötelezte az alpereseket egyetemlegesen az elismert
tartozás megfizetésére. A másodfokú bíróság az ítéletet
azzal hagyta helyben, hogy a II. rendű alperes a tartozásért az I.
rendű alperessel fennállt házastársi közös vagyonból rá eső
rész erejéig felel.
Az alperesek felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria
hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet, egyetértve a
másodfokú bíróság érdemi döntésével és annak indokaival is.
Kifejtette, hogy a másodfokú bíróság jogszabályban biztosított
jogával élt akkor, amikor a rendelkezésre álló bizonyítékokat
értékelte, így eljárása nem sérthette az I. rendű alperes
jogorvoslathoz való jogát. A Kúria az I. rendű alperes azon
érvelésére, hogy másképp került volna elbírálására a
védekezése, ha a bíróságok azt a tartozáselismerő
nyilatkozattal szembeni érvénytelenségi kifogásnak és nem érdemi
ellenkérelemnek tekintik, megjegyezte, hogy az érvénytelenségi
kifogás mindig az érdemi ellenkérelem része, így az I. rendű
alperes érdemi ellenkérelem és érvénytelenségi kifogás eltérő
megítélésére alapított hivatkozása nem volt értelmezhető.
Hangsúlyozta továbbá, hogy az I. rendű alperes nem terjesztett
elő viszontkeresetet, az alperes perbeli védekezésének minősülő,
a kereset elutasítását célzó érvénytelenségi kifogása
tárgyában ítélet, így közbenső ítélet sem volt hozható, de
a kifogását az eljárt bíróságok elbírálták.
A II. rendű alperes felülvizsgálati kérelme tekintetében kiemelte, hogy perben rendelkezésre álló bizonyítékokból a Kúria megítélése alapján nem lehetett arra a következtetésre jutni, hogy az alperesek házassági életközössége 2011. augusztus 10-e előtt megszakadt volna, így a jogerős ítélet nem sérti a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 206. § (1) bekezdését. Minderre tekintettel a jogerős ítélet nem ütközik a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 27. § (1) bekezdésébe a 30. § (2) bekezdésébe sem, figyelemmel arra is, hogy a II. rendű alperes a per során nem tett olyan nyilatkozatot, hogy az ügylethez nem járult hozzá, így a házassági életközösség fennállására tekintettel a II. rendű alperes felelőssége az I. rendű alperes által elismert tartozásért a felperessel szemben a közös vagyonból reá eső rész erejéig fennáll.
