
A koronavírus járvány miatt a legtöbb cég élete mostanában nem
könnyű. Azonban tovább borzolja a katás vállalkozások idegeit a
2021-ben életbe lépő új szabályozás, amely szerint a kisadózók
megbízóit évi 3 millió forint kifizetés felett 40 százalékos
adó fogja terhelni – írta meg a Figyelő.
Az új szabályok a burkolt munkaviszonyokat akarják felszámolni,
ám közben rengeteg olyan céget is sújtanak, amelynél nincs
semmiféle visszaélés.
A Minősített Könyvelők Egyesülete októberben felmérést
végzett 269 könyvelőiroda megkérdezésével, melyek mintegy 4380
katás vállalkozás viselkedésére látnak rá.
A MINKE felmérése alapján a szigorítás körülbelül a kisadózók
38 százalékát érinti, miközben csak kis részüknél lenne
jogos. Az elemzésből az derült ki, hogy mindössze 8 százalék
olyan „trükköző” kisadózó lehet, ahol jogos lehet a
büntetőadó. A többi 30 százalék, azaz a kisadózók egyharmada
bár tisztességesen működik, mégis hátrányos helyzetbe fog
kerülni az új szabályok miatt.
Sajnos borítékolható, hogy ezt a büntetőadót a megbízók sok
esetben át fogják hárítani a katás vállalkozásokra. Ez a
gyakorlat akár tömegesen is megjelenhet, pedig vélhetően nem ez
volt a jogalkotó szándéka – fogalmazott Harkai István, a
Minősített Könyvelők Egyesületének (MINKE) elnöke.
Harkai István szerint a változások a fekete-, illetve a
szürkegazdaságot erősíthetik. A büntetőadó ugyanis annyira
magas, hogy biztos többen meg fogják kockáztatni az elkerülését.
Az is elképzelhető, hogy a kisadózóknál a továbbiakban a 3
millió forint feletti ügyleteknél nem lesz számlaadás.
A könyvelőirodák többsége egyetért a jogalkotó szándékával
és a szigorítás céljaival.
Például azzal a szigorítással is, hogy egy személynek egy katás
jogviszonya lehet. Azonban a válaszadók mindössze 7 százaléka
tartja elfogadhatónak az új szabályozást, 93 százalékuk szerint
a szigorítások igazságtalanok.
A könyvelőirodák véleménye szerint a leplezett munkaviszonyt
vissza lehet szorítani úgy is, hogy közben a tisztességes
vállalkozások tömegeit nem éri kár. Ehhez a jelenlegi
szabályozást javasolják átalakítani – mondta el Harkai István.
Ennek keretében célszerű lenne, ha a jelenlegi 3 milliós
értékhatárt 5 millió forintra emelnék. De az is megoldást
jelenthet, ha a kormányzat plusz adót vagy szigorításokat
léptetne életbe az olyan eseteknél, ahol a katás vállalkozó egy
korábbi munkaadójának számláz.
Az is eredményre vezethet, ha a kisadózókat az eddigieknél szigorúbban ellenőrzik. Ez esetben a feltételek sorát, amelyeket be kell tartani, akár ki is lehetne bővíteni. A lehetőségek sorában a tételes havi adó megemelését is érdemes megfontolni.