Az idősebb (vagyonos) ügyfelek egyre gyakrabban és egyre többen érdeklődnek az ügyvédeknél a végrendelet, az életbiztosítás és az örökösödési adó részletei kapcsán - számolt be a Financial Times cikkéről a Portfolió.
A brit Law Society adatai azt mutatják, hogy néhány jogi cégnél a munka az elmúlt hetekben a duplájára nőtt, mivel sokan igyekeznek rendbe tenni pénzügyi dolgaikat. Ezeken belül is a végrendelet az egyik olyan terület, ami a koronavírus miatt most előtérbe került.
A becslések szerint a brit felnőttek több mint felének nincs végakarata, a helyzetet pedig nehezíti, hogy idősek az egymástól való kellő távolság betartása miatt nehezebben is tudják elintézni ezt.
Angliában és Walesben a végrendelet formai követelményei közé tartozik, hogy írásban kell lennie, a végrendelkezőnek két tanú jelenlétében alá kell írnia (vagy az örökbehagyó által megjelölt más személy), ahogyan maguknak a tanúknak is.
Az ügyvédi irodák tájékoztatása szerint az utóbbi hetekben több idős ügyfél is kockáztatta saját egészségét, és elhagyva otthona biztonságát felkereste ügyvédjét, hogy végrendeletet írhasson.
A jogi irodákat tömörítő szervezet elmondása szerint már kérték a kormányt, hogy átmenetileg enyhítsenek a végrendelkezés szabályain, és ne kelljen feltétlenül fizikailag is jelen lenni az aláíráskor minden félnek, így például elegendő lehetne az is, ha csak egy tanú írja alá a dokumentumot, vagy a digitális aláírás is működhetne. Egyre több olyan cég is van már a piacon,a mely online végrendelkezést hirdet.
Az életbiztosítások iránt is megugrott a kereslet, sokan azt hiszik, hogy ha megkötik a biztosítást, akkor az holnaptól már fizet is, holott egy ilyen biztosításnak legalább 2-3 hónap kell, mire kifizetést tud teljesíteni. Sokan az örökösödési adó kifizetése miatt érdeklődnek arról, miképpen lehetne a biztosítást felhasználni ennek kifizetésére.