Az
NGM rendelet alapján a transzferár nyilvántartás részeként be
kell mutatni – többek között – azt is, hogy az adott ügylet
keretében alkalmazott transzferárak a kiválasztott transzferár
módszer alapján meghatározott szokásos piaci árnak megfelelően
kerültek kialakításra – írta közleményében a Deloitte.
Ehhez kapcsolódóan az NGM rendelet megköveteli az alkalmazott transzferár módszer keretében felhasznált pénzügyi információk összefoglalását, továbbá annak bemutatását is, hogy ezen pénzügyi adatok hogyan köthetők az adózó beszámolójában foglalt adatokhoz.
A vonatkozó jogszabály ennek módjára, illetve részletezettségére vonatkozóan további információt nem tartalmaz.
Az adóhatóság ugyanakkor az NGM rendelet gyakorlati alkalmazásához kapcsolódóan nyilvánosságra hozott tájékoztatójában ezt annyival egészíti ki, hogy a szokásos piaci árat változatlanul és módszertől függetlenül ügyletenként, illetve összevonható ügyletenként kell vizsgálni.
Az adóhatóság kiemeli továbbá, hogy a mutatók előállításához szükséges adatok megállapításának módját rögzíteni kell a helyi dokumentumban is, ami történhet például a megfelelő szegmens, profitcentrum megnevezésével, költséghely, költségviselő, érintett főkönyvi (bevétel, ráfordítás) számlaszámok vagy munkaszámok megadásával.
A megfelelő részletezettségű pénzügyi adatok előállítása igen összetett feladatot is jelenthet az adózóknak, ez elsősorban a helyi dokumentumban az adott ügylet kapcsán alkalmazott transzferár módszer, illetve az adózók rendelkezésére álló belső kimutatások részletezettségének függvénye – emelte ki dr. Tóth Hedvig, a Deloitte transzferár csoportjának vezetője.
A Deloitte tapasztalatai szerint a leggyakrabban alkalmazott transzferár módszer – leszámítva a pénzügyi tranzakciókat – továbbra is az ügyleti nettó nyereségen alapuló módszer (Transactional net margin method, TNMM), amely a tesztelt félként kiválasztott társaság ügylethez kapcsolódó jövedelmezőségi adatainak vizsgálatán alapul. A TNMM módszer alkalmazásához kapcsolódóan kiválasztott nyereségszint mutató (például az üzemi eredmény működési költségekre vagy kapcsolódó árbevételre vetített hányadosa, stb.) meghatározásához szükséges pénzügyi adatokat tehát – összhangban az adóhatóság tájékoztatójában foglaltakkal – ügyletenként, illetve összevont ügyletenként szükséges bemutatni a transzferár nyilvántartás részeként.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vállalkozásoknak az érintett bevételi, illetve költség/ráfordítás oldali pénzügyi adatait nem a teljes társaság szintjén, hanem „szegmentáltan”, az adott ügylet/ügyletek vonatkozásában kell bemutatniuk.
A Deloitte tapasztalatai szerint a társaságoknak az adott ügylethez csak közvetett módon kapcsolódó költségek meghatározása okozza a legnagyobb nehézséget, mivel ehhez leggyakrabban a vállalatirányítási rendszereikből közvetlenül nem elérhető kimutatások összeállítására, illetve ehhez kapcsolódó allokációs mechanizmusok keretrendszerének meghatározására és alkalmazására van szükség.
Fontos kiemelni, hogy bár ezeknek a számításoknak az előállítására vonatkozóan részletes jogszabályi előírás nincs, törekedni kell az adózók önköltségszámítási gyakorlatában foglalt elvekkel, illetve egyéb, akár nemzetközi iránymutatásokban (például a kapcsolódó OECD Transzferár Irányelvekben) foglalt elvekkel való összhang biztosítására, hiszen azt az adóhatóság a tájékoztatójában is hangsúlyozza, hogy az ügyleti, összevont ügyleti szintű adatok hitelt érdemlő előállítása, ennek ellenőrizhetősége elengedhetetlen – hangsúlyozta dr. Prágay-Szabó Balázs, a Deloitte transzferár csoportjának menedzsere.
A jövedelmezőségi adatok meghatározása során érdemes figyelemmel lenni továbbá arra is, hogy az ügylethez kapcsolódóan esetlegesen felmerülő egyszeri, nem a szokásos üzletmenethez kapcsolódó tételek megfelelően kerüljenek bemutatásra, illetve adott esetben korrekcióra a helyi dokumentumban.
Az adóhatóság már eddig is kiemelten vizsgálta a veszteséggel működő vállalkozásokat, az ügyleti szintű jövedelmezőségi adatok meghatározása kapcsán azonban ez még inkább fokozódni látszik. Ezért is különösen fontos, hogy az egyes ügyletek/tevékenységek jövedelmezőségének meghatározása az adott ügyletenként/ügylettípusonként, illetve az egyes időszakok között konzisztens elvek mentén történjen, hiszen az adóhatóság egy ellenőrzés során ennek alapulvételével tudja lokalizálni az esetleges veszteségek forrását is. Ezeknek a vizsgálatoknak az elsőszámú célpontjai tipikusan a transzferárak, vagyis annak vizsgálata, hogy azok valamennyi esetben a szokásos piaci ár elvével összhangban kerültek-e meghatározásra, illetve, hogy azok nem megfelelő meghatározására vezethető-e vissza az érintett társaság által realizált veszteség.
Ehhez kapcsolódóan érdemes megemlíteni, hogy az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvénybe 2019. január 1-jei hatállyal bekerült, hogy a 60 milliárd forint nettó árbevételt két egymást követő adóévben elérő és emellett nulla vagy negatív adózott eredményt realizáló adózók esetében kötelező adóellenőrzést lefolytatni. A törvény szövegéhez kapcsolódó indokolás alapján ugyanis ezen adózók esetében fennáll annak a veszélye, hogy az adókötelezettségek teljesítésének szándékosan nem akarnak eleget tenni. Ezen vizsgálatoknak – amennyiben a jövőben felmerülnek – várhatóan megkerülhetetlen eleme lesz egy részletes transzferár vizsgálat lefolytatása is.
A transzferár azt az árat jelenti, amilyen árat a nem független felek egymás között alkalmaznak. Tehát, ha egy ügylet olyan vállalkozások között történik, amelyek nem függetlenek egymástól, azaz kapcsolt vállalkozások, akkor az ügyletben alkalmazott árak meghatározásának kiemelt jelentősége van. Határon átnyúló tranzakciók esetén azért, mert a különböző országokban igen eltérő lehet az adóterhelés mértéke, általános esetben pedig azért, mert a tranzakcióban részt vevő kapcsolt vállalkozásoknak lehetőségük van arra, hogy adóalapjaikat az egymás közötti ügyleteikben alkalmazott árakon keresztül befolyásolják. Az ilyen adóoptimalizálás az adott államnak adóbevétel kiesést jelenthet, ezért erre nagy figyelmet fordítanak az adóhatóságok. A szokásos piaci ártól eltérő árazás egy adóhatósági ellenőrzés során megállapításhoz vezethet; a hatóság nem fogadja el a transzferárat, ami következtében adóalap korrekciót és adott esetben adóhiányt állapíthat meg, annak minden következményével együtt. Ilyen lehet az adóhiány befizetésén túl az adóbírság és a késedelmi pótlék, de akár mulasztási bírság kiszabására is sor kerülhet formai hiányosságok esetén.
