A
nemzetközi köz- és magánjogi immunitás aktuális joggyakorlati
kérdései címmel rendezett konferenciát a Kúria november 14-én,
Budapesten. A tanácskozáson kúriai bírák, illetve minisztériumok
képviselői ismertették a témához kapcsolódó jogi szabályokat,
rendelkezéseket, valamint a joggyakorlatot – közölte a Kúria
Sajtótitkársága.
Ígéretes, tudományos igényű szakmai konferenciaként jellemezte a tanácskozást dr. Kónya István. A Kúria elnökhelyettese köszöntőjében felvázolta a mentesség jogintézményének fejlődési történetét, annak büntető és polgári eljárásjogi, valamint nemzetközi magánjogi jogintézményét.
A konferenciát dr. Wellmann György moderálta. A Kúria Polgári Kollégiumának vezetője elmondta, problémák merültek fel az immunitás nemzetközi köz- és magánjogi kérdéseinek értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatban. A konferencia célja a kérdések tisztázása és egyfajta iránymutatás megalkotása a joggyakorlat egységének előmozdítása érdekében.
A nemzetközi immunitást érintő jogesetek elbírálása esetén az első fontos lépés az alkalmazandó jogforrás kiválasztása – hívta fel a figyelmet dr. Simonné dr Gombos Katalin. A Kúria Polgári Kollégiumának bírája rámutatott, több jogterület is rendezi a problémakört: a nemzetközi közjog (beleértve a nemzetközi szokásjogot is), a nemzetközi magánjog, a nemzetközi polgári eljárásjog és az uniós jog is. E többrétegű szabályok között nem könnyű feladat eligazodni. Fontos e szabályokat helyesen alkalmazni, mert az immunitási szabályok megsértése diplomáciai bonyodalmakhoz vezethet, polgári jogi jogkövetkezményekkel és kártérítési felelősséggel járhat.
A szakmai program során a résztvevők előadásokat hallhattak alábbi témaköröktől:
- Dr. Boka János, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára felvázolta az immunitási téma aktualitását, jogi, politikai és kodifikációs vonatkozásait.
- Az immunitással rendelkező jogalanyok nemzetközi közjog szabályai és elvei szerinti megítéléséről tartott előadást dr. Varga Réka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Jogi Főosztályának jelenleg tartósan távol lévő vezetője.
- Az új nemzetközi magánjogi törvény és a korábban hatályos kódex immunitásra vonatkozó rendelkezéseit valamint a külföldi államnak történő kézbesítésre vonatkozó szabályait és gyakorlatát ismertette dr. Bereczki Szabolcs, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője.
- Dr. Simonné Dr. Gombos Katalin, a Kúria bírája bemutatta az immunitással kapcsolatos szabályok megsértésének jogkövetkezményeit.
A konferencia programja során az immunitás témakörében mutattak be esettanulmányokat. A résztvevők panelbeszélgetést folytattak, illetve konzultációs kérdéseket vitattak meg a témával kapcsolatban.