Íme a levél (ami a BÜK hírlevelében jelent meg)::

„Tisztelt Ügyfélszolgálat!

A Budapesti Ügyvédi Kamara nevében fordulunk önökhöz a kamara tagságának visszajelzései alapján.

A Budapesten bejegyzett ügyvédek számára kifejezetten a Cégkapus regisztrációhoz létrehoztuk az elektronikus igazolásokat, amelyek segítségével a kamara elektronikus aláírásával hitelesített dokumentumokkal tudják igazolni jogosultságukat. Ennek ellenére sok esetben kaptunk visszajelzéseket elutasításokról, változatos okok miatt:

  1. Nem megfelelő viselt név. Ezt tudjuk úgy változtatni, hogy a személyi igazolványban szereplő nevet is feltüntessük, noha a kamara közhitelesen csak az ügyvédi nevet, valamint a kamarai azonosító számot tudja igazolni (ugyanakkor feltűnő, hogy a számtalan lehetőség közül csak egy esetben szereztünk eddig tudomást ilyen elutasítási okról, tehát itt is némi inkonzisztenciát lehet gyanítani az ügyintézési folyamatban).
  2. Egyéni ügyvéd. Kaptunk már Önöktől olyan visszajelzést, hogy ez egyedi ügyintézői hiba, amelyet központilag fognak orvosolni. A nyár óta jelentősen lecsökkent az ilyen elutasító határozatok száma, noha még olykor előfordul.
  3. Szünetelő ügyvéd. Ebben az esetben az szerepelt egy elutasító határozatban, hogy nem szerepel a kamarai honlapon. Kérdésemre ügyintézőjük arról tájékoztatott, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján ellenőrizték az ügyvédet. A MÜK honlapján az Inaktív ügyvédek keresőjében a szünetelő ügyvédek szerepelnek. Kétség esetén térjenek át a területi kamarák honlapjaira, a Magyar Ügyvédi Kamara keresője jelenleg egy másodlagos nyilvántartás [1998. évi XI. törvény 116. § (1a) és 116. § (10)].

Nem látjuk, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara kifejezetten erre célra létrehozott, hiteles hatósági elektronikus igazolása mellett miért van szükség további ellenőrzésre, hiszen ez olyan lehetséges hibafaktorokat von be az ügyintézésbe, amely a hasonló esetekhez vezet.”