Az előterjesztők egyike, dr. Gulyás
Gergely, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerint a
kft.-knek azért kellett haladékot adni, mert számos jelzést
kaptak arról, hogy a társaságok nem tudnak időben eleget tenni a
Ptk. előírásainak.
A Ház döntésével egyértelművé tette azt is, hogy a korlátolt felelősségű társaságokat terhelő kötelező tőkeemelés után járó magas, 40 ezer forintos illetéket akkor sem kell megfizetni, ha a cég egyéb adatváltozást is bejelent, és ezen esetek többségében is az általános változásbejegyzési illetékmérték, vagyis 15 ezer forintot kell fizetni.
A Fidesz alelnöke korábban azt is elmondta, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) február 19-i tájékoztatása szerint a 81 ezer magyarországi civil szervezetből 53 ezer, vagyis az érintettek 65 százaléka nem hajtotta még végre az előírt változtatásokat. Hangsúlyozta, a változtatás nélkül ezen civil szervezetek működése jogellenessé vált volna.
A Kft-knél - amint arra a BÜK hírlevele felhívja a figyelmet - csak a tőkeminimum alatti kft-kre vonatkozik az egy év engedmény (Ptké. 13. §), a minimum 3 milliós jegyzett tőkéjű kft-k létesítő okiratának új Ptk-sítására továbbra is a 2016. március 15. véghatáridő vonatkozik (Ptké 12. §). Addig a jogalkotó várhatóan elvégzi a Ptk. 3:162. § (1) bekezdésében szereplő törzstőke-keletkeztető jogcím, a közkeletűen "feltöltés"-nek nevezett lehetőség számviteli és Szja. lekövetését. Addig a Ptk. 3:185. § [Az osztalék] (1) bekezdésére kell figyelmet fordítani, kerülni kell az osztalék kifizetését.