A tanulságos eset leírását tartalmazó nyilvános észrevételeket az alábbiakban adjuk közre.
Fővárosi Törvényszék
1055 Budapest, Markó u. 27.
Tisztelt Fővárosi Törvényszék!
A Dr. Auspitz Ferenc Ügyvéd Alapítvány („Alapítvány”) nyilvántartásba vétele iránt PK. 60.455/2015 számú – immár negyedszerre – indított eljárásban a T. Törvényszék 2. számú végzésébe foglalt 2016. január 8-án kelt hiánypótlási felhívásra („4. Felhívás”) az alábbi
nyilvános észrevételeket
teszem:
Észrevételeim nyilvánosságra hozatalát azért határoztam el, mert abban olyan általánosítható problémákat vélek felfedezni, amelyek a civil szervezetek nyilvántartásba vételi eljárását és az új Polgári Törvénykönyv, vagyis a 2013. évi V. törvény („Ptk.”) bírósági alkalmazását egyaránt jellemzik.
Ma már belátom, hogy nyilvánvalóan tévedtem, amikor 2014-ben, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettesévé történő megválasztásomkor létrehozni kívánt Alapítvány nyilvántartási vételéhez elegendőnek véltem 30 éves, a magánjog különböző területeit felölelő ügyvédi tapasztalataimat és jó szándékú céljaimat.
A BÜK elnökhelyettesként részemre megállapított tiszteletdíjat 4 éven keresztül, közérdekű kötelezettségvállalás keretében azért kívántam az Alapítvány részére juttatni, mert egyrészt az olyan, átmeneti pénzügyi nehézségeik miatt már az ügyvédi kamarai tagdíjat fizetésére sem képes kartársakat akartam segíteni a kamarai tagdíj részükre való megelőlegezésével, másrészt pedig az általam még személyesen ismert Dr. Auspitz Ferencnek szerettem volna emléket állítani, aki ügyvédként mindig önzetlenül állt a nehéz sorsúak, nélkülözők és kiszolgáltatottak rendelkezésére annak ellenére vagy éppen azért, hogy a történelem – vagy inkább a Magyar Állam - nem bánt vele éppen kesztyűs kézzel.
Akkor még hittem abban is - mint aki a Ptk. létrehozatalát igen közelről figyelhette - hogy a Ptk.-t alkotói és a törvényhozó szándékának és a törvény betűjének megfelelően nem lehet másként értelmezni, mint a magánautonómia kiterjesztését és annak csak a legszükségesebb esetben való korlátozását.
Ennek alapján gondoltam, hogy a Ptk. I. fejezete és 3:4.§-nak címe „A létesítés szabadsága” és „[A jogi személy létrehozásának szabadsága]” nem értelmezhető másként, mint akként, hogy a létesítő nem csak a jogi személy létesítése, hanem a létesítő okirat tartalmának meghatározása során is szinte teljes szabadságot élvez, és abban csak a legszükségesebb mértékig és kizárólag csak normatív alapon korlátozható.
A Ptk. 3:4.§ (2) bek. kifejezetten azt tartalmazza, hogy a létesítés során a Ptk.-nak a jogi személyekre vonatkozó szabályaitól el lehet térni. A Ptk.-t előkészítő szakmai bizottságok elnöke, Prof. Dr. Vékás Lajos által szerkesztett kommentár ezzel a jogszabályhellyel kapcsolatosan kifejti, hogy „[a]z eltérést engedő szabályozás nem csak azt fejezi ki, hogy a jogi személyek létesítése és működtetése is a magánjogi jogalanyok magánautonómiája körébe tartozó kérdés, de azt is lehetővé teszi, hogy a jogi személyeket létrehozó személyek a lehető leginkább az igényeiknek megfelelően alakíthassák ki a jogi személy működési szabályait, kereteit.” (Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz, Wolters Kluwer, Budapest 2014., Első kötet, 211. old.)
A Ptk. 3:4. § (3) bek. szerint a létesítő személy magánautonómiáját csak akkor lehet korlátozni, ha azt a Ptk. maga tiltja, vagy az eltérés a hitelezőknek, a munkavállalóknak, vagy a kisebbségi tagok jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a törvényes működés feletti felügyelet érvényesülését akadályozza. Ennek megfelelően minden olyan esetben, amikor a T. Törvényszék a nyilvántartásba vételnek a létesítő okirat tartalma miatt akadályát látja, úgy meg kel lenne jelölnie, hogy a kifogásolt rendelkezés melyik tételesen felsorolt korlátozásba ütközik. Sajnálatos módon ez a jogszabályi előírás az Alapítvány nyilvántartásba vételi eljárása során nem érvényesült, annak ellenére, hogy alapítványról lévén szó, kisebbségi tagok egyáltalán nincsenek és hitelezők vagy munkavállalók megjelenése sem valószínű.
Amikor az első nyilvántartásba vételi kísérletnél a 2014. április 14-én kelt végzésbe foglalt hiánypótlási felhívást megkaptam („1. Felhívás”) még bizakodó voltam. Azt gondoltam ugyanis, hogy ha az 1. Felhívásban írottaknak megfelelően az alapító okiratot „szolgalelkűen” módosítom – annak ellenére, hogy az erre való felhívást a Ptk.-nak a létesítés szabadságáról szóló elvével és szövegével ellentétesnek találtam – az Alapítvány nyilvántartásba vételének a névhasználat kérdésének rendezése után már semmi akadálya nem lesz. A névhasználat azért volt probléma, mert Dr. Auspitz Ferencnek leszármazója nem volt és más örököst sem lehetett fellelni.
Ezt követően a második nyilvántartásba vételi kísérletnél rendkívül meglepődtem, mert a kézhez vett, 2015. február 4-én kelt végzésbe foglalt hiánypótlási felhívás („2. Felhívás”) az 1. felhíváshoz képest 6 teljesen új pontban kötelezett az alapító okirat módosítására. Ráadásul tette mindezt „a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (új Ptk.) mindeddig kialakult ügyészi gyakorlatára is figyelemmel”. Ez a mondat már csak azért is meglepetést okozott, mivel én mindeddig azt hittem, hogy az ügyészség gyakorlatának helyességét a bíróságok bírálják el és nem fordítva. (Persze az ilyen unortodox megközelítésen ma már nem csodálkozom, hiszen a Ptk. mint jogági alapkódex módosítása szükségessége egyik okaként egy MNB rendeletnek való megfelelést hozták fel.)
Mindenesetre nagyon szerettem volna tudni, hogy milyen jogfejlesztő munka eredményeképpen vált a 2014 áprilisában az 1. Felhívásnak megfelelően módosított alapító okirat 10 hónappal később bejegyezhetetlenné. Azt ugyanis, hogy a 2. Felhívás ismételten újabb Ptk. szakaszok az alapító okiratba való szó szerinti beemelését igényelte, nem tekintem ilyen jogfejlesztő gyakorlatnak.
Ezt követően hosszas kutatómunka után felkutattam és beszereztem Dr. Auspitz Ferenc örököse örököseinek hozzájáruló nyilatkozatát annak ellenére, hogy véleményem szerint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. tv. 21.§ (3) bek.-ből nem lehet kiolvasni, hogy az örökös örökösének hozzájáruló nyilatkozatára is szükség van, hiszen ez esetenként szabályos családfakutatást igényelne. A harmadik nyilvántartásba vételi kísérlet azonban ismét eredménytelen lett, hiszen kézhez vettem a 2015. szeptember 17-én kelt végzésbe foglalt hiánypótlási felhívást („3.Felhívás”), amely azon túl, hogy megismételte a 2. Hiánypótlási Felhívás több (de nem az összes) módosításra vonatkozó előírását, új elemeket is tartalmazott. Mivel a 3.Felhívásban megfogalmazottak közül több ponttal elvi okokból sem tudtam egyetérteni (ezek majd megismétlődnek a 4. Felhívásban), így hiába módosítottam – jobb meggyőződésem ellenére – a többi pontban a benyújtott iratokat, a nyilvántartásba vétel ismételten eredménytelen volt.
A negyedik – jelenleg folyamatban levő – nyilvántartásba vételi eljárásban azt gondoltam, hogy már csak a 3.Felhívásban megfogalmazott és általam el nem fogadott módosítási előírások fogják az eljárás tárgyát képezni. Ez alkalommal is tévedtem. A 4. Felhívás ugyanis a 3.Felhíváshoz képest is tartalmazott új pontot, egy eddig nem is említett Ptk. rendelkezés szó szerinti megismétlésének előírását. A bíróságok jogfejlesztő gyakorlata – amelyet racionális megközelítés mellett melegen támogatok és amelyre a Ptk. alkalmazása és értelmezése során szükség is van – nem eredményezheti ugyanis, hogy közel két évvel a Ptk. hatályba lépése után egy Ptk. szakasz szó szerinti megismétlése legyen az Alapítvány bejegyzésének feltétele. Egyébként is alkotmányos alapjogot sértőnek vélem, hogy amennyiben az első nyilvántartásba vételi eljárásban után be tudtam volna szerezni az örökösnek a névviseléshez hozzájáruló nyilatkozatát, úgy az Alapítványt az 1. Felhívásnak megfelelően módosított alapító okirat alapján bejegyezték volna, addig ugyanezen szövegű alapító okirat alapján ez 10 hónap múlva már nem lett volna lehetséges a 2. Felhívás tanúsága szerint.
A 4. Hiánypótlás egyes pontjaira észrevételeim a következőek:
ad I/1. A Ptk. 3:397.§ (4) bek.-nek az alapító okiratban való megismétlése több ok miatt is logikátlan és felesleges.
A Ptk. 3:391.§ (1) bek. c) pontjában az alapító okirat tartalmi elemei között felsorolt kizáró és összeférhetetlenségi szabályok nyilvánvalóan csak olyan kizáró és összeférhetetlenségi szabályokra vonatkoznak, amelyek a Ptk. rendelkezései között nem, vagy csak diszpozitív módon szerepelnek. A Ptk. 3:397.§ (4) bek.-be foglalt rendelkezés azonban nem ilyen, az ipso iure része bármely alapítvány alapító okiratának, ennél fogva megismétlése sem lehet a nyilvántartásba vétel feltétele.
Megjegyezném, hogy az 1. Felhívás 4. pontjának 2. francia bekezdésében a bíróság már előírta a Ptk. 3:397.§-nak való megfeleltetés szükségességét, amelyet a bíróság a 2. Felhívás tanúsága szerint eleget tettnek minősített, hiszen a 2. Hiánypótlási Felhívásban a Ptk. 3:397.§-ra való utalás már nem található. Ez az előírás csak a 4. Felhívásban jelent meg újra.
ad I/2. Ebben a pontban a bíróság azt kéri, hogy töröljem azt a rendelkezést, miszerint a kuratórium tagjai közötti szavazategyenlőség esetén a kuratórium elnökének szavazata dönt. Ebben a körben hivatkozik a Fővárosi Ítélőtábla két határozatára, amely szerint a kuratórium testületként működik és a testületi működést sértené a kuratórium elnökének többletjogosultsággal történő felruházása.
Ez az érvelés azonban alapvető tévedést tartalmaz, ugyanis a testületi működést kizárólag a szavatok egyenlő értékére korlátozza. Ez például azt jelentené, hogy az Országgyűlés működésének testületi jellegét a szavazás adja. A testületi működés elve azt jelenti, hogy a döntést a tagok közötti véleménycsere, vagyis vita készíti elő, amelynek során a tagok igyekeznek egymást érvekkel pro és kontra meggyőzni. Ez a testületi vita biztosítja a testületi működést, azonban a testületi vitát követően dönteni is kell.
A Fővárosi Ítélőtábla ítéletei alapján, a T. Törvényszék által előírt módon viszont éppen a „nem” szavazatokhoz tapadna többletjogosítvány, hiszen hiába szavaznak ugyanannyian az „igen”-re, mint a „nem”-re, ilyen esetben a javaslatot elvetettnek kellene tekinteni, tehát automatikusan a „nem” szavazatokhoz tapadna az a többletjogosítvány, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla kifogásol. Abban az esetben viszont, ha a kuratórium elnöke dönt, úgy ez a „többletjogosítvány” mind az „igen”, mind a „nem” szavazatokhoz tapadhat, hiszen a kuratórium elnöke szavazhat „igen”-el és „nem”-el is. Egyébként, hogy a testületi működés elvével nem ellentétes a testület elnökének ilyen jogosítványa, az is bizonyítja, hogy a gazdasági társaságok vezető testületeiben – amelyeknek testületi működését gondolom a Fővárosi Ítélőtábla sem kívánja tagadni – is érvényesülhet az elnök döntő szavazata, sőt az Országgyűlésben, amelynek testületi jellegét - gondolom – a Fővárosi Ítélőtábla sem tagadja is döntő lehet az Országgyűlés Elnökének szavazata szavazategyenlőség esetén.
Az is magyarázatra szorulna, vajon milyen alapon korlátozza a Fővárosi Ítélőtábla a Ptk. 3:4. § (2) bek.-be foglalt létesítés szabadságát, hiszen a kuratórium elnökének döntő szavazata a Ptk. ellenkező előírása hiányában nem tekinthető a törvény által tiltottnak és arra sincs semmi magyarázat, hogy ez hogyan sérthetné az alapítvány hitelezőinek, munkavállalóinak jogait nyilvánvalóan vagy hogyan akadályozná a Alapítvány törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését.
A félreértések elkerülése véget ez a részletes és elméleti fejtegetéseket sem nélkülöző észrevétel nem a nyilvántartásba vételi eljárásban eljáró bírósági titkár kolléga ellen irányul, aki többnyire segítőkészen fogalmazott a Felhívásokban. Meggyőződésem, hogy rendszerhibáról van szó régi – hibás – meggyőződések fenntartásáról és továbbadásáról. Úgy tűnik a bíróságokon nehézséget okoz annak az elfogadása, hogy az új Ptk. a magánautonómia kiterjesztésén alapul, és olyan kérdésekben is öncélú bírósági kontroll fenntartására törekednek, amely életviszonyok kontrolálását –indokoltság hiányában - az új Ptk. teljesen feladta. Nincs semmi magyarázat arra, hogy a kinek az érdekét sértené, ha a magánautonómia jogi viszonyai között működő alapítvány létrehozója él a Ptk. által biztosított magánautonómiájával és az általa létrehozott és finanszírozott alapítvány működése szabályozását – a Ptk. által tételesen felsorolt korlátozásokat figyelembe véve – saját elgondolásai szerint alakítja.
Ez az eljárás Dr. Auspitz Ferenc emlékét is sérti. Miután a Magyar Állam először a numerus clausus bevezetésével akarta távol tartani az ügyvédi hivatástól. 1942-t követően fizikailag is meg kívánta őt a munkaszolgálat során semmisíteni. 1956–ban játszott szerepe miatt az ügyvédi karból távolította el 5 évre. Emlékének megőrzését talán nem kellene ellehetetleníteni.
Mindezek alapján kérem a Dr. Auspitz Ferenc Ügyvéd Alapítvány nyilvántartásba vételét.
Budapest, 2016. február 2.
Tisztelettel:
Dr. Köves Péter
alapító
