Jogegységi panaszt nyújthatnak be a Kúriához a peres felek, ezzel kikényszeríthetővé válik, hogy a bíróságok ugyanolyan jogkérdéseket ugyanúgy bíráljanak el. A július 1-jétől működő jogintézményről a jogegységi panasz-eljárások előkészítésével megbízott...
Közös egyetértésre jutott a horvát EU-elnökség legutolsó napján a Tanács és az Európai Parlament a 2020 végéig érvényes Közös Agrárpolitikai Szabályok (KAP) két évvel történő meghosszabbításáról, azaz az új KAP...
Az Országgyűlés július 3-án elfogadta az agrárminiszter előterjesztését a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről....
Január elsejétől – bizonyos kivételekkel – a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az úgynevezett elektronikus fizetést, vagyis azt, hogy a vevők készpénz helyett bankkártyával, telefonnal vagy azonnali átutalással egyenlítsék ki a...
A Gazdasági Versenyhivatal idén szokatlanul korán, már tavasszal benyújtotta a 2019-es tevékenységét összegző éves beszámolóját, melyet május 27-én az Országgyűlés gazdasági bizottsága el is fogadott ....
A legkülönbözőbb törökországi regionális tartományok ügyvédi kamaráinak elnökei nem tudtak belépni Ankarába, mivel a rendőrség bezárta a bejáratot a fõvárosba. Mi váltott ki ekkora felháborodást Törökországban, az egyébként is egy...
A kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) 2013-as bevezetése óta töretlen népszerűségnek örvend. Évről-évre egyre többen választják a kedvező pénzügyi feltételek és az egyszerű adminisztráció miatt. Az eredetileg megcélzott adózói kör,...
Az Országgyűlés július 3-án elfogadta a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény módosítását. Az egyik legmarkánsabb változás, hogy a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek felszámolása során, az adós vagyonának...
Jelenleg már több mint 10 ezer olyan cég van bejegyezve Magyarországon, amelynek az éves nettó árbevétele meghaladja az 1 millárd Ft-ot. Évek óta dinamikusan növekszik a „milliárdos” cégek száma, 2011-ben...
Nőtt a veszélyes termékekre vonatkozó bejelentések és intézkedések száma tavaly, az európai fogyasztók védelme érdekében létrehozott rendszerben részt vevő országok hatóságai több mint 2200 riasztást jelentettek, és közel 4500 esetben...