Sürgősségi rendelettel módosította a bukaresti kormány február 19-én az új igazságügyi törvénycsomag azon rendelkezéseit, amelyek az ügyészségi vezetők - köztük a legfőbb ügyész és a korrupcióellenes főügyész - kiválasztására vonatkoznak....
Egy társasházkezelő társaság közbeszerzést írt ki a kezelésében lévő házakban keletkezett hibák kijavítására. A nyertes céggel kötött szerződést felmondta, majd sem a készenléti időre járó díjat, sem pedig a teljesítési...
Mi történik, ha már a hírközlési vagy közüzemi szolgáltatóval régen megszűnt a szolgáltatói szerződésünk és több év múlva jelentkezik egy behajtó cég azzal, hogy jelentős összegű számlatartozást fizessünk meg részére....
Jelentősen javíthatja a versenyfeltételeket, hogy 2021-től megszűnik az EU-n kívülről érkező, a 22 eurónál kisebb értékű postai küldemények adómentessége – mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülőtéri Igazgatóságának igazgatóhelyettese....
Alkotmányossági aggályok miatt az Alkotmánybírósághoz fordult dr. Székely László ombudsman – a jövő nemzedék érdekeinek védelmét ellátó helyettese, dr. Bándi Gyula javaslatára a 2017-ben módosított erdőtörvény előírásai miatt....
Huszonöt helyett kilenc oldalas lesz a keresetlevél nyomtatvány. Az új nyomtatványokról szóló rendelet várhatóan még márciusban hatályba lép, megkönnyítve az ügyfelek jogérvényesítését és a perek időszerű befejezését – tájékoztatott a...
Rendkívül aktívak voltak az elmúlt hónapokban az európai uniós és hazai versenyhatóságok – derül ki a rekordbírságokból, de Magyarországon a családi vállalkozások összehangolt piaci fellépése kapcsán hozott GVH döntés is...
Az európai uniós tagországok külügyminiszterei február 18-án nyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió prioritásairól, amelyeket az EU képviselni fog a nemzetközi emberi jogi fórumokon. Az EU elkötelezett az emberi jogok,...
Az ingatlan-nyilvántartás közhitelességében bízó, ellenérték fejében tulajdonjogot szerző személy jogerősen bejegyzett tulajdonjoga – hozzájárulása hiányában – helyesbítés jogcímén közigazgatási eljárás eredményeként nem törölhető – mondta ki a Kúria a Kfv.VI.37.050/2018....
Új európai uniós szabályok léptek hatályba február 16-án, amelyek csökkentik a hazájukon kívül élő uniós állampolgárok adminisztratív terheit és költségeit - közölte az Európai Bizottság....