Pető Attila

A jelenlegi szabályok szerint, akitől fél évnél hosszabb időre veszik el a jogosítványát, annak a tiltás lejártával utóképzésre kell mennie, hogy újból vezethessen. Pető Attila közlekedési szakértő szerint sokan úgy akarják kijátszani a szabályt, hogy inkább beiratkoznak egy "sima" vezetői tanfolyamra - ők legkésőbb a kormányablaknál lebuknak – írta a Pénzcentrum.

Május 14-én lépett életbe a Büntetőtörvénykönyv azon módosítása (a 239./B paragrafus), amely szigorította az eltiltás hatálya alatti járművezetés szankcióját. Eszerint ha valaki aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezet, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Sőt, ha valakitől a bíróság vette el a jogosítványát, az sokkal rosszabbul jár május óta, ha netán mégis volán mögé merészkedne: ugyanis ha valaki a bírói tiltás ellenére használja az autóját, az az új szabályok szerint már bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Pénzcentrum most megkérdezte az ORFK-tól, hogy a módosítás életbe lépése óta hány ügyben indult eljárás. Mint az adatközlésből kiderült, vétség miatt 607 eljárás indult olyan sofőrök ellen, akik eltiltásuk ellenére ültek autóba - ez ugye az enyhébb eset, amikor nem a bíróság tiltotta el az illetőt a vezetéstől, hanem mondjuk kigyűltek a jogsijában a büntetőpontok.

A rendőrség közlése szerint május 14-e óta 243 esetben indult eljárás olyan sofőr ellen, aki a bírósági eltiltás ellenére ült autóba, ami már bűntettnek minősül.

Sőt, azt is büntetni kell, aki kölcsönadja a gépjárművét egy eltiltás altt álló személynek. Az ORFK emlékeztetett, hogy az üzembentartó ezen magatartása „engedély nélküli vezetés” szabálysértésnek minősül, és minősült korábban is. Ugyanakkor 2021. május 14-től a szabálysértési elzárással is sújtható szabálysértések körébe tartozik.

Ezen tényállást nem csak az a személy valósíthatja meg, aki járművezetéstől eltiltott személy részére engedi át a jármű vezetését. Ez a szabálysértés megvalósul akkor is, ha más okból nem rendelkezik a járművezető vezetési jogosultsággal - írták, arra vonatkozó statisztikai adattal viszont nem rendelkeznek, hogy hány esetben történt ilyen szabálysértés.

Pető Attila közlekedési szakértő üdvözölte a módosítást, amelynek már komoly elrettentő ereje lehet: azért a bűntett már nem egy pár tízezres bírság, simán lehet börtön is a vége.

Hogy még miről beszélt a portálnak a szakember, ide kattintva olvasható.