Az NMHH kommunikációs igazgatóságának május 6-i közleménye
szerint az élelmiszerlánc-biztonság területén is egyre nagyobb
kockázatot jelent az online értékesítés. A Nébih munkatársai
munkájuk során többek között nem engedélyezett
állatgyógyászati, illetve engedélyköteles termékek,
szolgáltatások kínálását, de vényköteles készítmények vény
nélkül forgalmazását is tapasztalták már. A szakembereknek
rendszeresen kell eljárniuk emberi egészséget veszélyeztető,
illetve a termék lényeges tulajdonságára vonatkozóan félrevezető
tájékoztatással kísért élelmiszereket - köztük
étrend-kiegészítőket - árusító weboldalakkal szemben is.
A jogsértő tevékenységek megakadályozásában nyújthat
segítséget a jövőben az NMHH által üzemeltett "Központi
elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok adatbázisa",
azaz a KEHTA. A Nébih határozatainak a KEHTA rendszerben való
rögzítésével ugyanis elérhetővé válik az a lehetőség, hogy
a jogsértő honlapokat 365 napra hozzáférhetetlenné tegye a
hatóság.
Az együttműködési megállapodás aláírása megteremtette a
rendszer használatának elvi alapjait, amelyet a technológiai
feltételek kialakítása követ. A hatóságok célja, hogy - a
vásárlók védelme érdekében - a gyakorlatban is mielőbb,
lehetőség szerint már júniustól megkezdődhessen az
élelmiszerlánc-biztonsági szempontból jogsértő weboldalak
"elsötétítése".