Az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatáról szóló közleményünk ide kattintva olvasható.
Az
OBH november 30-án kelt sajtóközleményében olvasható
értelmezése szerint az Alkotmánybíróság megerősítette, hogy
lehetséges és szükséges az integritási kérdések szabályozása
a bírósági szervezetben. Ilyen kérdés lehet például, hogy a
bírósági dolgozók elfogadhatnak-e ajándékot, vagy hogy hogyan
kell bejelenteniük egyéb kereső tevékenységüket.
Az
OBH szerint a 2017. november 28-án hozott döntésével az AB az
összesen 52 szakaszból álló Integritási szabályzat mindössze 3
szakaszának egyes rendelkezéseit kifogásolta. A szabályzat
megalkotását mintegy két éves előkészítő munka előzte meg -
fűzi hozzá a közlemény -, a tervezetet bírók fogalmazták és
tervezeteit véleményezték.
Az
OBH felidézi: az AB mint az Alaptörvény védelmének legfőbb
szerve, most alkotmányossági szempontból is megvizsgálta a
szabályzatot. Az AB csak az elmúlt három hónapban 7 jogszabályt
és 5 egyedi bírói döntést semmisített meg. Az OBH
értelmezésében ez mutatja, hogy az alkotmánybírósági kontroll
a jogállami működés természetes része. Az Európa Tanács
Korrupcióellenes Államokat tömörítő csoportja (GRECO) a 2017.
évi jelentéstervezetében egyébként kifejezetten üdvözölte az
integritási szabályzat megalkotását - utal az OBH közleménye az
előzményekre.
Az
OBH jelzi: folyamatosan vizsgálja valamennyi
szabályzatának érvényesülését, s gyűjti az értékes
gyakorlati tapasztalatokat. A bírói karból az Integritási
szabályzat egyéb rendelkezéseit érintően is érkeztek már
módosító javaslatok. A szabályzat felülvizsgálata tehát
folyamatban van, a módosítás pedig tekintettel lesz az AB
határozatának indokolásában foglaltakra is.
Az Integritási szabályzattal kapcsolatos korábbi híreinket itt olvashatók:
- Elindult az Integritás Konzultáció
- Integritás: folyamatosan elemzik a kockázatokat
- 5 éves a korrupció elleni összefogás Magyarországon
- Az Integritási szabályzat hatályosulásáról tárgyaltak az OBT ülésén
- A tisztesség és a feddhetetlenség védelme a bírósági szervezetben
- A bírák védelmét is szolgálja az Integritási szabályzat