A portál beszámolója szerint az idén
az első négy hónapban a cégbíróságok 4378 vállalkozás nevét
húzták ki kényszertörléssel a céglistáról, 32 százalékkal
kevesebbet, mint 2016 első négy hónapjában (6429). A bíróságok
2014-ben még több mint 31 000, 2015-ben mintegy 26 000, 2016-ban
pedig 19 000 esetben nyúltak ehhez a jogi eszközhöz.
A csökkenés az 2012 augusztusában bevezetett kényszertörlésről szóló jogszabállyal indokolható, amely hozzájárult a gazdálkodási fegyelem javításához - írták.
A cégjegyzékből 2013 óta törölt 266 761 gazdasági társaság helyére 131 609 újonnan alapított társas vállalkozás lépett, a gazdasági társaságok száma a 2014. március végi 596 628-ról 2017 márciusára 535 007-re csökkent.
A közlemény szerint jelentősen nőtt a részvénytársaságok és csökkent a korlátolt felelősségű társaságok (kft.) száma. 2014. március végén 6009 részvénytársaság szerepelt a cégjegyzékben, az idén már 6574, a kft.-k száma 416 954-ről 383 520-ra csökkent. 2013-ban még 158 980 betéti társaság volt a cégjegyzékben, az idén már csak 130 450 található.