A strasbourgi bíróság döntéseinek nagy a jelentősége , egy adott állam elítélésének jogi és politikai következményei lehetnek. Sok olyan jogtudós van, aki a strasbourgi bíróság döntéseit egyfajta Bibliának, iránytűnek tekinti, de a nemzeti alkotmánybíróságok, bíróságok, valamint jogvédő szervezetek is előszeretettel hivatkoznak a strasbourgi bíróság döntéseire.

Napjainkban új jelenségnek lehetünk tanúi. Jelentős európai országok politikusai és jogászai nyilatkoznak kritikai éllel . Az EJEB működését már nemcsak dicséret, hanem erős fenntartások is kísérik. Egy bíróság működéséről az igazságügyi miniszter csak óvatosan foglalhat állást, mégis szükséges áttekinteni a kritikák eredetét és tartalmát. A kritikusok politikusok és jogászok. Nagy-Britanniában David Cameron, majd Theresa May több alkalommal is kifejezték elégedetlenségüket a bírói döntésekkel kapcsolatosan. Jelezték, hogy országukat „ki akarják vonni" a strasbourgi bíráskodás joghatósága alól. Franciaországot a közelmúltban két alkalommal is elítélte a strasbourgi bíróság, miután a francia hatóságok két házasságban élő férfinak a külföldön, béranya által szült gyermekét nem voltak hajlandóak anyakönyvezni a férfi házaspár közös gyermekeként. François Fillon, a francia elnökválasztás egyik nagy esélyese, a strasbourgi elítélő döntésekre reagálva kijelentette, hogy az EJEB alapvető reformra szorul, a bíróság nem avatkozhat be a társadalom alapértékeibe. Kifejezésre juttatta azon véleményét, mely szerint amennyiben az európai országok a bíróság megreformálásával nem értenének egyet, akkor javasolni fogja, hogy Franciaország lépjen ki az EJEB-ből. És ne feledjük: egyes nyugat-európai országok a terrorizmussal szembeni fellépés eredményeként a közelmúltban olyan szigorú szabályokat is életbe léptettek, amelyek szembe mehetnek a strasbourgi bíróság elvárásaival. A Le Figaro napilapban a múlt év végén Bertrand Mathieu - a Nemzetközi Alkotmányjogi Egyesület alelnöke, a Paris 1 Sorbonne professzora - közzétett egy bátor publicisztikát, amelyben a strasbourgi bíróság működésével kapcsolatos politikai kritikák mellé jogi érveket és lehetséges követendő irányokat is felsorakoztatott.

Az Egyezmény őrzője az EJEB. Olyan regionális bíróságról van szó, amely az ET 47 országára nézve kíván az emberi jogok területén minimum standardokat, elvárásokat meghatározni. Van azonban olyan nézet is, mely szerint a Bíróság már nem a minimum standard szabályok meghatározására törekszik, hanem - hatáskörén túlterjeszkedve - az emberi jogok olyan mértékű uniformizálására vállalkozik, amely nem veszi figyelembe a szubszidiaritást, az országok különböző történelmét és kulturális gyökereit, noha az ET tagjai között jelentős eltérések vannak. Az egyes államoknak más és más problémákra (terrorizmus, gazdasági válság, stb.) kell választ adniuk, a megoldási módozatok eltérőek lehetnek. Az uniformizálásnak tehát eleve korlátai vannak. Az európai jog és a nemzeti jog viszonylatában már szinte valamennyi európai ország alkotmánybírósága deklarálta döntésében az alkotmányos identitással kapcsolatos nézetét (francia Alkotmánytanács - 2006. július 27., német Alkotmánybíróság - 1986. október 22., spanyol Alkotmánybíróság - 2004. december 13., magyar Alkotmánybíróság - 2016. november 30.). Az egyes országok nemzeti alkotmányából levezethető alkotmányos identitás azonban nemcsak az uniós jog vonatkozásában bír jelentőséggel, hanem a strasbourgi bíróság joggyakorlatát illetően is. Természetes, hogy vannak közös európai értékek, de az egyes országok saját értékeit - ahogy azt Bertrand Mathieu írja - a sem nemzeti gyökerekkel, sem demokratikus legitimációval nem rendelkező bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül.

Magyarország is megtapasztalhatta a strasbourgi bíróság döntésével kapcsolatos anomáliákat. Az ún. vörös csillag viselésével kapcsolatos döntés nem értékelte megfelelően azt, hogy a rendszerváltozás előtt mit jelentett hazánkban a vörös csillag mint jelkép. A közelmúltban az ún. rokkantsági ügyben 9-8 szavazati aránnyal meghozott ítélet a tulajdonjogi várományt értékelte rendkívül kiterjesztő módon. E döntés szellemisége mintha szemben állna az Európai Unió bíróságának közelmúltbeli, a szociális juttatások korlátozását elismerő döntéseivel. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek a Székely-Mikó Kollégium tulajdoni igényével kapcsolatos, az egyházi tulajdoni igények tisztázását hivatott elvi jelentőségű indítványát a bíróság ugyanakkor vitatható formai okokra alapítottan, sommás módon utasította el. A menekültügyi kérdésekben pedig a bíróság joggyakorlata mintha nem venné figyelembe azt a migrációs nyomást, amellyel egyes államok napjainkban találkoznak. Arról, hogy a menekültügyi szabályozás és gyakorlat vonatkozásában egy adott ország biztonságos származási vagy tranzit-országnak minősíthető-e vagy sem, a bíróság megállapításai nem tekinthetők meggyőzőnek. Nehezen dönthető el, hogy adott esetben a bíróság jogvédő feladatoknak akar eleget tenni vagy valós bírói fórumként jár el.

A tisztességes eljárást a bíróság számon kéri a tagállamokon, ugyanakkor a strasbourgi bíróság döntésével szemben a Nagykamarájához benyújtott fellebbezés be nem fogadását a bíróságnak nem kell indokolnia. Az is problematikus, hogy a részes államoktól a strasbourgi bíróság elvárja a bírósági eljárások ésszerű időn belüli befejezését, ugyanakkor saját eljárása során nem tesz ennek eleget, amikor a kérelmek benyújtását követően évek telnek el a döntés meghozataláig.

Az EJEB működését érintő tartalmi és eljárási kritikákat kár lenne vita nélkül lesöpörni az asztalról . Az ET országait illetően az emberi jogok területén a minimum standardok meghatározása hasznos és támogatandó, visszalépés lenne, ha nem becsülnénk meg az eredményeket. A túlzott uniformizálást azonban nem lehet támogatni.

Dialógusra van szükség . A dialógusra sor kerülhet a tagállam kormányzati szervei és a Bíróság, illetve az ET illetékes szervei között. Jó példa erre a börtönzsúfoltság megszüntetésével kapcsolatos dialógus, ahol nemzeti szintű szabályozással megoldást lehetett találni, amely több ezer ügy terhét vette le a strasbourgi bíróság válláról. De szükség van a bírók közötti dialógusra is. Az egyik irányba ma már „kiválóan" működik: a nemzeti bíróságok döntéseik alátámasztására sokszor kényelmi okokból - parttalanul hivatkoznak a strasbourgi bíróság gyakorlatára. Ugyanakkor szükség lenne a másik irányra is: a döntéseiket nemzeti jogrendszerüket szem előtt tartva meghozó tagállami bírók precedens értékű döntéseikkel „üzenhetnének" az európai bírói fórumoknak. Az európai jogi rend ugyanis nem hierarchikus, miután nincs egy egységes európai szuperállam. Az európai bírói fórumoknak is figyelembe kellene venniük a nemzeti bíróságok jogfejlesztő gyakorlatát és az egyes országok történeti, kulturális vagy más - akár gazdasági, akár biztonsági - szempontjain alapuló jogalkotását.

Csak a kölcsönösségen alapuló dialógus hozhat eredményt. Az Egyezmény olyan revíziója, amely magában foglalná az EJEB hatáskörének reformját, hosszú időt venne igénybe, és eredménye bizonytalan lenne. Talán egyszer erre is igény lesz. Ma azonban reálisabbnak tűnik a bírók közötti dialógus újraértelmezése, az összehasonlító jog szerepének erősítése, amelynek következménye a strasbourgi bírói fórum önmérsékleten alapuló szerepvállalása lehetne.

A strasbourgi bíróság döntéseinek akkor van valódi legitimációja, ha azt az országok el tudják fogadni , azaz a döntések nem idegenek az adott társadalomtól. Az EJEB feladata és felelőssége, hogy a Nagy-Britanniából, Franciaországból és más országokból érkező kritikákat megfontolja.