A Blockchain Magyarország Egyesület által kidolgozott javaslata nyomán a Pénzügyminisztérium tavaszi adócsomagjában 2022-től leegyszerűsödik a kriptoeszközök utáni adózás – írta a Napi.hu.

Kalocsai Kornél

"Habár pontos adatok nincsenek, a Magyarországon kriptoeszközökben tartott vagyon mértéke 300 milliárd forintra tehető. Aki eddig hozzá akart férni ehhez a vagyonhoz, könnyen elveszett az egyértelmű szabályozás hiánya miatt" – mondta Kalocsai Kornél, a Blockchain Magyarország Egyesület elnöke.

Kriptovalutát legálisan eladni egy nagyon összetett és nehéz folyamat (adózás, pénzmosási feltételeknek való megfelelés), és ennek a teljeskörű kiszolgálására sem a szabályozói sem a szolgáltatói környezet nem volt eddig maradéktalanul felkészülve. A szervezet szerint az új szabályrendszer a jövő évtől számos kriptovaluta tulajdonos életére lesz jelentős hatással.

Vannak országok, például Málta, Észtország és Litvánia, amelyek már évekkel ezelőtt bevezették a saját blokchain és kriptobarát szabályozásukat, aminek következtében a jelentős tőke áramlott be a gazdaságukba, új vállalkozások jöttek létre és telepedtek le, most is számos nemzetközi kriptoeszközökkel foglalkozó vállalat választja ezeket az országokat.

Jelenleg a magyar jog gyakorlatilag nem szabályozza a kriptoeszözöket. Bár a jelenlegi személyi jövedelemadó (szja) törvény logikájába illeszthető a kriptoeszközök adózása, több gyakorlati eset nem vezethető le ebből, emiatt sok esetben a kripto tulajdonosok nem tudják, hogy mikor és mennyit kell adózniuk, milyen kategóriák léteznek.

Általános alapelvek vannak csak, amelyek alapján egy igen magas, 26,5 százalékos adókulcs terheli a kriptojövedelmet.

A tavaszi adócsomag részeként bejelentett változások alapján az szja törvény külön szakasza fog foglalkozni a kriptoeszközökkel. A kriptovaluta "bányászatból" és kereskedésből származó haszon után jövő évtől csupán a 15 százalékos személyi jövedelem adót kell megfizetni, a szociális hozzájárulást nem, azonban minden felmerülő költség elszámolható. Akik az elmúlt öt évben egyáltalán nem adózták le a kriptoeszközökből származó jövedelmet, adóamnesztiát kapnak és visszamenőleg is megtehetik az adóbevallást büntetés nélkül.

Ennek a területnek a szabályozása nem újkeletű kérdés. Az Európai Unióban jelenleg is zajlik az úgynevezett Crypto Asset Regulation kidolgozása, amely uniós szinten szabályozná a kriptoeszközök piacát, viszont ennek a magyarországi megjelenése még évekig tarthat.

A szektorban abban reménykednek, hogy az adócsomag megjelenése fellendülést hozhat. Ha a kormányzat valóban elindul a szabályozás irányába a jövőben - amihez szükség van blockchain és kriptoeszköz törvényre, valamint az érintett tevékenységek áfatartalmának és a számviteli szabályok újragondolására - hazánk is vonzó célponttá válhat a nemzetközi blockchain vállalatok számára.