A nemzetközi tendenciát követve Lengyelország és Magyarország a
vállalkozásokra olyan közvetlen adót vetett ki, amelyet nem a
nyereség, hanem az árbevétel után számítanak ki, és amely
progresszív szerkezetű. Ez mindenekelőtt a magas árbevételű,
tehát a nagyobb vállalkozásokat érinti.
Lengyelország 2016. július 6-án meghozta a kiskereskedelmi adóról
szóló törvényt, amely 2016. szeptember 1-jén lépett hatályba.
E törvény szerint a kiskereskedőknek a termékek fogyasztók
részére történő értékesítéséből származó havi árbevétele
után – amennyiben az meghaladja a 17 millió lengyel złotyt (PLN,
hozzávetőleg 4 millió euró) – a 17 és 70 millió PLN közötti
forgalomnak megfelelő sáv vonatkozásában 0,8%-os, az ez feletti
forgalomnak megfelelő sáv vonatkozásában pedig 1,4%-os adót kell
fizetniük.
Magyarország 2014. június 11-én fogadta el a reklámadóról szóló
törvényt, amely szerint a reklámot közzétevőknek (újságok,
audiovizuális médiumok, a reklám kihelyezői) a reklám
közzétételéből Magyarországon elért évi nettó árbevétel
után egy progresszív adótábla (0% és 50% közötti hat adókulcs)
szerint kellett adózniuk. Ezen adókulcsok helyébe később két
adókulcs lépett, azaz egy 0%-os adókulcs az adóalap 100 millió
HUF (hozzávetőleg 312 000 euró) alatti részére vonatkozóan, és
egy 5,3%-os adókulcs az ezt meghaladó részre vonatkozóan. A
törvény az első adóévre vonatkozóan átmenetileg előírta az
előző év esetleges veszteségei arányos levonásának a
lehetőségét. 2017. június 30-i és 2016. november 4-i
határozatával a Bizottság mindkét adót a közös piaccal
összeegyeztethetetlennek nyilvánította, mivel azok az „alacsonyan
adóztatott” kisebb vállalkozások számára megengedhetetlen
előnyt biztosítsanak, és ezáltal állami támogatásnak
minősülnek.
Lengyelország és Magyarország a Bizottság határozatait
megtámadta az Európai Unió Törvényszéke előtt.
2019. május 16-i és 2019. június 27-i ítéleteivel a
Törvényszék helyt adott a kereseteknek, és semmisnek
nyilvánította a Bizottság határozatait, mivel megállapította,
hogy a két adószabályozás nem minősül szelektív előnynek, és
ennélfogva a kisebb árbevételű vállalkozások javára nyújtott
állami támogatásnak. A Bizottság a Törvényszék e két ítélete
ellen fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz.
Indítványaiban Juliane Kokott főtanácsnok az javasolja a
Bíróságnak, hogy utasítsa el a Bizottság fellebbezéseit, és
hagyja helyben a Törvényszék ítéleteit.
Először is röviden a Bíróságnak az alapvető szabadságok
keretében hozott azon ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amely
szerint az árbevétel képezheti progresszív adóztatás alapját,
mivel egyrészt az árbevétel összege semleges megkülönböztető
ismérvnek minősül, másrészt pedig az adóalanyok teherviselési
képességét illetően releváns mutatónak tekinthető.
Ugyanez kell, hogy érvényes legyen az állami támogatások jogával
kapcsolatban. Erre vonatkozó uniós szabályozás hiányában a
tagállamok hatáskörébe tartozik az adóalap meghatározása, és
az adóteher különböző termelési tényezők és különböző
gazdasági ágazatok közötti megosztása. Főszabály szerint csak
ezen önállóan kialakított adórendszer alóli kivételt lehet az
állami támogatások joga alapján értékelni, magának az
adórendszernek a létrehozását azonban nem.
Az uniós jogból nem lehet „normál” adóztatást levezetni. A
kiindulópont mindig csak az egyes nemzeti jogalkotók arra vonatkozó
döntése lehet, hogy mit tekintenek normál adóztatásnak. A jelen
ügyekben ez a kisvállalkozások, illetve a reklámtevékenységet
végző vállalkozások esetében a progresszív szerkezetű
jövedelemadó, amelynek az alapja az árbevétel.
Egy általános hatályú adótörvény – amely a referenciakeretet
épp csak létrehozza – tehát csak akkor minősülhet
támogatásnak, ha azt nyilvánvalóan inkoherensen alakították ki.
A Törvényszék végeredményben helyesen zárta ki a lengyel
kiskereskedelmi adó, illetve a magyar reklámadó ilyen
inkoherenciáját.
Az árbevételen alapuló adóztatásnak – a nyereségen alapuló
adóztatáshoz hasonlóan – vannak előnyei és hátrányai. Ezeket
azonban nem valamely hatóságnak vagy bíróságnak, hanem egy
demokratikusan megválasztott legitim jogalkotónak kell mérlegelnie,
és azokért felelősséget vállalnia. Az adójogi jogalkotó (a
jelen ügyekben a lengyel, illetve a magyar jogalkotó) eldöntheti,
hogy véleménye szerint melyik a megfelelő adó. Mindenesetre az
állami támogatások joga nem követeli meg, hogy a Bizottság
szerint legmegfelelőbb adót vezessék be.
Világszerte az árbevételen alapuló jövedelemadó az
elterjedtebb, amint azt a Bizottság által javasolt digitális
szolgáltatási adó is tanúsítja. Ez a vállalkozások adóztatását
azok éves forgalmához is köti. E tekintetben nem különbözik
egymástól a lengyel kiskereskedelmi adó, illetve a magyar
reklámadó és a tervezett uniós digitális szolgáltatási adó.
Maga a progresszív adótábla sem minősül inkoherensnek. Így a
progresszív adókulcsok jövedelemadóztatásban való alkalmazása
teljesen szokásos a pénzügyi teherviselési képességnek
megfelelő adóztatás elérése céljából. Ez vonatkozik mind a
nyereségen alapuló jövedelemadóztatásra, mind az árbevételen
alapuló jövedelemadóztatásra. Kétségtelen, hogy a magas
árbevétel nem szükségszerűen vezet nagy nyereséghez, ugyanakkor
a magas árbevétel a nagy nyereség előfeltétele. Ezért a
különbségtétel nem inkoherens.
A veszteségek reklámadó első évében való levonásának
Magyarország által bevezetett lehetősége szintén nem minősül
támogatásnak. Mivel a veszteségek előző évben való
fennállásának a ténye objektív kritérium, és mivel az előző
évben veszteséget termelő és az előző évben nyereséges
vállalkozások különböznek egymástól azon képességükre
tekintettel, hogy egy további, nyereségtől független adó terhét
viseljék, ezen átmeneti rendelkezés alkalmazása sem inkoherens.
EMLÉKEZTETŐ:
- A főtanácsnok indítványa nem köti a Bíróságot. A főtanácsnok feladata, hogy teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva a rábízott ügy jogi megoldására vonatkozó javaslatot terjesszen a Bíróság
elé. A Bíróság bírái most kezdik meg a tanácskozást a jelen ügyben. Az ítéletet későbbi időpontban hozzák meg. - A Törvényszék ítéletével vagy végzésével szemben a Bírósághoz lehet fellebbezni, kizárólag jogkérdésekben. A fellebbezésnek főszabály szerint nincs halasztó hatálya. Ha a fellebbezés elfogadható és megalapozott, a Bíróság hatályon kívül helyezi a Törvényszék határozatát. Ha a per állásamegengedi, a Bíróság a jogvitát maga is érdemben eldöntheti. Ellenkező esetben a Bíróság az ügyetvisszautalja a Törvényszék elé, amely kötve van a fellebbezési eljárás során a Bíróság által hozott határozathoz.
