A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje, dr.
Lebocz Noémi ismertette a Kúria lényeges megállapításait az
iroda honlapján.
Az ügy tényállása szerint a felperesnél az adóhatóság
személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás
adónemekre kiterjedően adóellenőrzést végzett. Megállapította,
hogy a felperes bankszámlájára több alkalommal – összesen
közel kilencmillió forint összegben – érkeztek átutalások, a
közleményben „M. L.” és egyéb megjelölésekkel.
A felperes az adóhatóság felhívása ellenére az átutalások
jogcímét, illetve a közlemény rovatban megjelölt személy
beazonosítását illetően nem nyilatkozott, és az átutalás
adómentességét igazoló okiratot sem csatolt. Ebből kifolyólag
az adóhatóság adóhiányt állapított meg a felperesnél, mely
után adóbírságot és késedelmi pótlékot szabott ki.
A felperes a peres eljárás során becsatolt egy kölcsönszerződést,
azt azonban az elsőfokú bíróság az ítéletében nem fogadta el
a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény
(„Kp.”) 78. § (4) bekezdésére tekintettel. A hivatkozott
jogszabályi rendelkezés szerint a közigazgatási eljárás idején
fennálló, de a közigazgatási eljárásban nem értékelt tényre,
körülményre a felperes akkor hivatkozhat, ha azt a közigazgatási
eljárásban a közigazgatási szerv arra való hivatkozása ellenére
nem vette figyelembe, azt önhibáján kívül nem ismerte, illetve
arra önhibáján kívül nem hivatkozott. Az elsőfokú bíróság
utalt arra, hogy a felperes a kölcsönszerződésre, a kölcsön
jogcímére nem hivatkozott a közigazgatási eljárás során, erre
tekintettel ezt már a peres eljárásban sem teheti meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes fordult a
Kúriához. Ebben vitatta, hogy helye lett volna a becsatolt
kölcsönszerződés vonatkozásában a Kp. 78. § (4) bekezdése
alkalmazásának. Előadása szerint a felperesi önhiba hiányát
kizárta, hogy a felperes alappal volt abban a feltevésben, hogy az
alperes ezeket a körülményeket az eljárásában fel fogja tárni,
hiszen őt terhelte a tényállás tisztázásának kötelezettsége.
A felperes azzal érvelt, hogy – tekintettel arra, hogy az alperes
megsértette a tényállás feltárására vonatkozó kötelezettségét
– a felperesnek lehetősége volt a kölcsönszerződés legkésőbb
az első tárgyaláson való becsatolására, és ezt a bíróságnak
figyelembe kellett volna vennie.
A Kúria kifejtette a fentiekkel kapcsolatban: a Kp. 78. § (4)
bekezdése azért szabályozza így a bizonyítékértékelést, mert
a közigazgatási per nem újabb hatósági ügyintézési szint,
ezért a közigazgatási szerv által lefolytatott eljárásban
elfogadott tényállás tekintetében csak korlátozottan van helye
új bizonyítékokra hivatkozásnak. A feleknek a közigazgatási
eljárás során kell mindent megtenniük annak érdekében, hogy a
tényállás teljes mértékben tisztázásra kerüljön, azt a
korábbi gyakorlattal ellentétben nem halogathatják a bírósági
szakasz idejére.
Bár a megelőző, közigazgatási eljárás során az adóhatóság
többször is felhívta a felperest az adómentesség alapjául
szolgáló feltételek igazolására, az utalás jogcímének
megjelölésére, a felperes mégsem csatolt ennek megfelelő
okiratot. Mindezekre figyelemmel a Kúria megállapította, hogy az
elsőfokú bíróság nem követett el tehát jogszabálysértést,
amikor a becsatolt kölcsönszerződést nem vette figyelembe.
A fenti eset ismét megerősítette, hogy az adózóknak és más
közigazgatási eljárás alá vont cégeknek és személyeknek
muszáj aktívan részt venniük a közigazgatási eljárásban, és
közreműködni a tényállás tisztázásánál. Nagyon fontos, hogy
már a hatósági eljárás során előadják a legfontosabb érveket
és becsatolják a bizonyítékokat, amelyekre egy esetleges peres
eljárásban is hivatkozni kívánnak majd. A hatósági szakaszban
felépített megfelelő érvrendszer kellően stabil alapul
szolgálhat ugyanis egy per sikeres kimeneteléhez. A megváltozott
hatósági és bírói gyakorlatot a „Peres percek” sorozatunk
legutóbbi epizódjában mutattuk be, amelyet az alábbi linken érhet
el:
https://www.retivarszegipartners.hu/az-eljarasi-szabalyok-valtozasanak-hatasa-az-adoperekre/
