Az Alkotmánybíróság a határozatában emellett alkotmányos
követelményként előírta, hogy a műemléképületben lévő
lakások bérlői számára biztosított vételi jog gyakorlása
esetén a műemlékvédelmi hatóság a műemlékvédelmi
szempontokat figyelembe véve adjon hozzájárulást az
elidegenítéshez – olvasható a testület közleményében.
Az Alkotmánybíróság eljárásának alapjául a köztársasági
elnök indítványa szolgált, amelyben a lakások és helyiségek
bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes
szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a
nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
szóló törvény 1–3. §-a Alaptörvénnyel való összhangjának
vizsgálatát kérte. Az indítvánnyal érintett törvényi
rendelkezések célja, hogy a rendszerváltást megelőző
kizárólagos állami tulajdon privatizációja keretében az állami
és önkormányzati lakásokra korábban biztosított vételi jogból
kizárt műemléképületben lévő lakások bérlői számára
lehetővé tegye az általuk bérelt lakások tulajdonjogának
megszerzését.
A köztársasági elnök álláspontja szerint a jogalkotói cél és
az annak megvalósítását szolgáló – a támadott módosító
törvénytervezetben alapított – vételi jog összeegyeztethetetlen
a kulturális örökség részét képező épített környezet, ezen
belül különösen a műemléki védelem alatt álló építmények
védelmének és megóvásának alaptörvényi követelményével.
Míg a hatályos szabályozás alapján a műemléképületben lévő
lakást kizárólag a műemlékvédelmi hatóság hozzájárulásával,
a külön jogszabály rendelkezései szerint lehet elidegeníteni,
addig az indítvánnyal érintett törvénnyel megállapított új
rendelkezések a világörökségi területen és védőövezetében
lévő állami és önkormányzati tulajdonú, a kulturális örökség
részét képező műemléki ingatlanok teljes körére vételi jogot
állapítanának meg. A köztársasági elnök indítványa szerint
ez a kulturális értékek védelmének és megőrzésének
garanciáját képező visszalépés tilalmába ütközik, továbbá
az önkormányzati tulajdonjog ilyen korlátozásának szükségessége
nem indokolható és aránytalan.
Az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog korlátozása kapcsán
kifejtette, hogy a vételi jog eshetőlegesen a tulajdonjog
megszűnéséhez vezet, ami súlyos teher, és megköveteli a
kártalanítást. Az önkormányzatnak a vételi jog folytán
elvesztett lakásokért olyan ellenszolgáltatást kell kapnia,
amellyel vagyonában azzal arányban álló érték marad meg, amit a
tulajdonában álló lakások képviseltek. Az értékarányosság
biztosításának módját a törvényhozó alakítja ki. Lehetséges
a hatályos rendelkezések minden olyan változata és kiegészítése,
amely kielégíti azt az alkotmányossági feltételt, hogy az
értékarányosság elve érvényesüljön.
A törvény a vételi jog jogosultjaként három alanyi kört
határozott meg, egyrészt, akik bérleti jogviszonya 5 és 15 év
közötti, másrészt akiké 15 és 25 év közötti, illetve akiké
a 25 évet meghaladja. Az indokolás alapján a jogalkotó azokat a
feltételeket tekintette irányadónak, amelyek alapján a most
érintett bérlőkkel hasonló helyzetben lévő, korábban vételi
jogot szerző bérlők vételi joggal élhettek az 1990-es években
kialakított törvényi és önkormányzati szabályok szerint.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban a jogalkotó
által megfogalmazott céllal a törvény rendelkezései csak azok
esetében vannak összhangban, akiknek a bérleti viszonya a 25 évet
meghaladja. A másik két alanyi kört érintő szabályozási
megoldásnak az Alaptörvényben megkövetelt kivételes jellegét
ugyanakkor nem igazolta a jogalkotó. Az Alkotmánybíróság ezért
alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a törvénynek azokat a
rendelkezéseit, melyek a 25 évnél nem régebb óta bérleti
jogviszonyban állók vételi jogára vonatkoznak.
Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette továbbá, hogy a
műemlékvédelem kapcsán az állam által vállalt kötelezettségre
alkotmányos értelemben vonatkozik a korábban az egészséges
környezethez való jogra vonatozóan megállapított visszalépési
tilalom. Ennek lényegi célja, hogy az egyszer már elért védelmi
színvonal ne csökkenjen. Alkotmányos kívánalom, hogy a műemléki
védettséget élvező ingatlanok értékesítése során az állam
megfelelő garanciákkal biztosítsa, hogy a műemlék védettségi
szintjének megfelelő kezelésbe kerüljön a tulajdonosváltást
követően is. Különösen lényeges garancia ez a vizsgált
törvénnyel érintett lakások esetén, amelyek zöme első
alkalommal kerül ki az állami vagy önkormányzati tulajdonból.
Az Alkotmánybíróság ezért hangsúlyozta, hogy az állam
kötelessége, hogy a műemléket érintő jogügyletek esetében is
építsen be a szabályozásba olyan garanciákat, amelyek
hozzájárulnak a védelmi szint fenntartásához. Az
Alkotmánybíróság így az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdéséből
következő alkotmányos követelményként állapította meg, hogy a
műemlékvédelmi hatósági jogkör címzettje döntéshozatala
során a műemlékvédelmi érdekeket ne rendelje egyéb szempontok
alá, így a vételi jog gyakorlásának feltételeként, a
műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve adjon hozzájárulást
az elidegenítéshez.
A döntéshez párhuzamos indokolást fűzött Czine Ágnes,
Hörcherné Marosi Ildikó, Schanda Balázs és Szalay Péter
alkotmánybíró, és különvéleményt fogalmazott meg Dienes-Oehm
Egon, Handó Tünde, Juhász Imre, Márki Zoltán, Pokol Béla és
Szívós Mária alkotmánybíró.
Az Alkotmánybíróság határozata ide kattintva olvasható: https://alkotmanybirosag.hu/dontes/ab-hatarozat-elfogadott-de-meg-ki-nem-hirdetett-torvenyi-rendelkezes-alaptorveny-ellenessegenek-megallapitasarol
