Szanka Ferenc közölte, a férfit üzletszerűen elkövetett csalás
bűntettével vádolják.
A vádirat szerint az ügyvéd a 2010-es évek elejétől kért
kölcsön korábbi ügyfeleitől, alkalmi ismerőseitől arra
hivatkozva, és kamatfizetést ígérve, hogy a pénzt
ingatlanberuházásokba és nagy értékű órákba fekteti.
Rövid idő elteltével azonban a meghiúsuló beruházások és a
korábbi, jelentős tartozásai kiegyenlítései miatt a vádlott
abba a helyzetbe került, hogy a kölcsönök visszafizetésére már
azok felvételekor sem volt reális esélye. Az ügyvéd - ígéretével
ellentétben - a sértettek befektetési célból átadott pénzeit
nem kezelte elkülönítetten, azokat a korábbi tartozásai
kiegyenlítésére fordította.
2016-2018 között volt olyan ismerőse is, aki 66 millió forintot adott az ügyvédnek, az összes kár több száz millió forint - tudatta a csoportvezető ügyész.