A magyar rendőrök tizenöt ember szabadságát, méltóságát adták vissza – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az emberkereskedelem és a kényszermunka elleni júniusi, európai közös akcióban a magyar rendőrség munkája volt a legsikeresebb, tizenöt ember szabadságát, méltóságát adták vissza a Magyar Nemzet információi szerint.

Az európai uniós tagállamok területén az Europol szervezésében a munkacélú kizsákmányolás – kényszermunka, adósrabszolgaság, házi szolgaság – minden formájának beazonosítását és felszámolását célzó közös akcióban vett részt a magyar rendőrség.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda felderítő főosztály emberkereskedelem elleni osztályának felügyelete és szervezése mellett több állami, rendvédelmi és civil szervezet vett részt az akcióban.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a magyarországi intézkedések során 4531 embert, 1534 gépjárművet, 785 helyszínt: vállalkozást, tanyát, bérelt magánlakást, üzlethelyiséget és 3509 okmányt ellenőriztek.

Két új büntetőeljárást rendeltek el emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének gyanúja miatt, és nyolc gyanúsított ellen indult nyomozás. Tizenöt áldozatot azonosítottak, közülük 13 fiatal nő szexuális kizsákmányolás sértettje volt, prostituáltként dolgoztatták őket.

Volt, akit akarata ellenére, családja uzsorakamatának ledolgozása miatt kényszerítettek prostitúciós tevékenységre, és 16 éves sértettje is volt a bűncselekményeknek. Egy 65 éves férfit és egy és 40 éves nőt kényszermunka sértettjeként azonosítottak. A házkutatások során több millió forint értékben mobiltelefonokat, számítástechnikai eszközöket, készpénzt, zálogjegyeket és gépjárművet foglaltak le az intézkedésekben részt vevő megyei rendőr-főkapitányságok munkatársai.

Az Europol a tagállamok által beküldött bűnügyi adatok figyelembevételével készített összesítése szerint a kizsákmányolás formái közül a tavaly ismertté vált ügyek esetében továbbra is a szexuális kizsákmányolásból volt a legtöbb, 59 százalék.

Ezt követi a munkacélú kizsákmányolás 21 százalékkal, majd a bűncselekmény elkövetésére kényszerítés 10 százalékkal. Előfordult még az EU területén kényszerkoldultatás, házi rabszolgaság és érdekházasság is, a kizsákmányolások öt százalékában gyermek is érintett volt.

Az Európai Multidiszciplináris Platform a Bűnügyi Fenyegetettségek Ellen 2018–2021-es időszakra elfogadott új szakpolitikai ciklusának egyik kiemelt bűnmegelőzési célja az emberkereskedelem elleni küzdelem az Európai Unió területén. A magyar jogalkotás és jogvégrehajtás is igazodik azokhoz az EU-s irányelvekhez, amelyek értelmében a jogsértések csökkentése érdekében meg kell erősíteni a munkaerő-kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelemre adott büntetőjogi és igazságszolgáltatási válaszlépéseket, hatékonyabbá kell tenni a bűnmegelőzési és a bűnügyi felderítői munkát.