A két ügyben az Európai Bíróság fellebbezett az EU Bíróság
mellett működő törvényszék vonatkozó ítéletei ellen, ezeket
a fellebbezéseket értelemszerűen elutasította a testület –
írta a hvg.hu.
Lengyelország – magyar mintára
Lengyelország – magyar mintára – 2016-ban vezette be az adót,
amelynek alapja a kiskereskedelmi ágazatban elért árbevétel,
amennyiben az meghaladja a 17 millió zlotyt (négymillió eurót).
Efölött 0,8 százalékot, 170 millió felett viszont már 1,4
százalékot kell fizetni – a bizottságnak épp ezzel a
progresszivitással volt baja, mondván az alacsonyabb kulcs vagy
adómentesség állami támogatást jelent, ami a belső piac
szabályaival összeegyeztethetlen. A bíróság szerint azonban a
progresszivitást nem zárja ki az uniós adóharmonizáció, és
Brüsszel nem tudta bizonyítani, hogy a jogalkotók direkt úgy
alakították ki a szabályait, hogy azzal megsértsék az állami
támogatás szabályait.
Az RTL Klubra alkalmazva, de a TV2-t segítve?
Hasonló probléma vetődött fel a 2014-ben bevezetett magyar
reklámadóval kapcsolatban, amelynél a magasabb adókulcsot
gyakorlatilag az RTL Klubra alkalmazták. Ráadásul abban volt egy
olyan pont is – akkori vélemények szerint kimondottan az RTL
konkurenciáját, a kormány közelébe került TV2-t segítve –,
amely alapján a 2013-ban veszteséges társaságok az adóalapot
csökkenthették az elhatárolt veszteség 50 százalékával. Az
Európai Bizottság ezt állami támogatásnak ítélte, és
elrendelte a vélelmezett kedvezmények visszafizettetését. Ezt a
határozatot 2019-ben semmisítette meg a Törvényszék, ezt
erősítette meg most a bíróság.
Felfüggesztették az adó beszedését
A reklámadóval kapcsolatos másik kifogást a magyar kormány
korábban már orvosolta, és egységesítette az adókulcsot, amely
a reklámok közzétevői esetében egységesen a bevétel 7,5
százalékát tette ki. 2019 júliusában úgy döntött a kormány,
hogy az adókulcsot 2022 végéig 0 százalékra csökkenti –
vagyis felfüggesztették az adó beszedését. Ez azonban nem
jelentette az adó megszüntetését, vélhetően a kormány a
mostani megerősítésre várt.