
Két éve nem nyilatkozott a sajtónak dr. Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék volt elnöke, tanácselnök. Érdekképviseleti vezetőként, a MABIE fővárosi szervezetének megbízásából tett kivételt az index.hu-val. A hírportál összefoglalója szerint az előzmények ezek voltak:
- - dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal frissen alkotmánybíróvá választott eddigi elnöke pályázat nélkül helyezte a Fővárosi Törvényszék elnöki posztjára dr. Tatár-Kis Pétert.
- - Dr. Tatár-Kis Péter fegyelmi eljárást kezdeményezett egy törvényszéki bíró, dr. Vasvári Csaba ellen,
- - a bíró az Európai Unió Bíróságához fordult, hogy vizsgálják meg, az uniós jognak megfelel-e a magyar bírói függetlenség.
A bírák forronganak és elérkeztek a tűréshatárhoz - dr. Fazekas Sándor megítélése szerint.
Azt gondolom - nyomatékosította interjújában dr. Fazekas Sándor -, hogy korrekciós időszakban vagyunk, feltétlenül szükséges a változtatás, igen. Ez a meggyőződésem. Amilyen csúcspontra most jutott a feszültség, sajnálatos módon pont egy igazgatási vezető elhibázott lépésével, az már a katarzisa annak a folyamatnak, amelynek része volt az OBH OBT-vel folytatott, a működéssel, működtetéssel kapcsolatos vitája is. Dr. Tatár-Kis Péter lépése pontosan arra világít rá, hogy most már változtatni, lépni kell, és ez számos nemzetközi körülmény miatt a jogalkotó érdeke is kell, hogy legyen. Ez ugyanis egy olyan határátlépés, amely soha nem volt téma, még az OBH-OBT vitában sem. Én 34 éve dolgozom a szervezetben, ebből 26 évig igazgatási vezető voltam, de ilyen lépést sosem láttam, a saját praxisomban pedig természetesen meg nem engedtem volna ilyet soha az életben.

Dr Fazekas Sándor egyebek mellett a fejlemények hátterének megvílágítására arról beszélt, hogy "a polgári demokráciák kialakulásával jött létre az a társadalmi konszenzus, amely szerint elfogadunk egy hatalmi ágat és az abban megalkotott szervezeteket független döntéshozatali fórumnak. És ezt a függetlenséget fenntartjuk azzal, hogy a hatalmi ág képviselőinek döntéseibe nem beszélünk bele. Mert ha ezt a konszenzust megbontjuk, és belebeszél akár a törvényhozó, akár a végrehajtó hatalom, akár más, akkor az állampolgárt érintő döntések többé nem független személytől származnak. Ez nem jelenti azt, hogy egy bíró kontroll nélkül működik, és bármit megtehet".
Dr. Fazekas Sándornak a bíró szerepfelfogásáról alkotott véleménye szerint "kizárólag a törvény szerint járhat el, és döntései felülvizsgálatára, ellenőrzésére is a törvények szabnak kereteket. Ha az állampolgár az egyedi bírói döntést kifogásolja, netán törvénysértőnek tartja, rendelkezik jogorvoslati eszközökkel. De ha egy bírót egy igazgatási vezető, aki az ügyben kívülálló, az egyedi döntéseiért fegyelmi következményekkel fenyeget, akkor ott a bíró már nem csak a törvényeknek felel meg".

Hogy az ügy mennyire nem csak a bírók belső szakmai problémája, arra vonatkozóan dr. Fazekas Sándor ekként nyilatkozott: "Alperesként, felperesként, érintett állampolgárként akarhatom én azt, hogy az ügyemet ne csak és kizárólag a törvény határozza meg!? Komolyan el kell hinnie a társadalomnak, hogy mi a bírói eskünkhöz hűek vagyunk. És ezt az esküt, az azzal járó függetlenséget igenis sérti, ha valaki befolyásolni akar a döntéseinkben. Ennek azonnal megálljt kell parancsolni."
A dr. Fazekas Sándorral készített terjedelmes index-interjú ide kattintva olvasható.