A korrupció mérése és ennek nyomán nemzetközi rangsorok kialakítása súlyos következményekkel, országok nyilvános megbélyegzésével, gazdasági hátrányokkal is járhat. Ezért kiemelten fontos vizsgálni, hogy ezek a nemzetközi mérőrendszerek hiteles képet adnak-e, tudományosan megbízhatóak-e, validak-e.

A szakirodalom alapján a korrupciót mérő nemzetközi mutatószámok tudományos megbízhatóságát, érvényességét érintő számos kockázat beazonosítható. A felméréseket összeállító egyes szervezetek nem tekinthetők függetlennek, az általuk minősített szervezetektől is elfogadnak támogatásokat. Az indexek összeállításához használt módszertan sok esetben nem ismerhető meg olyan mértékben, hogy független kutatói validációt lehessen végezni.

Az egyes országok CPI alapján történő öszszehasonlíthatóságát megkérdőjelezi, hogy az index kialakítása során országról országra eltérő számú és típusú indikátort, adatforrást használnak. A rangsorolás és az értékelés érvényességét érintő kockázat, hogy a CPI nem alkalmaz olyan statisztikai módszereket, amelyek a véletlen együttmozgásokat meg tudják különböztetni a tudományosan bizonyítható összefüggésektől.

Az index nem csak a korrupciót, de a korrupciós érzékelést sem tükrözi jól. A mérések nem reprezentatív mintára támaszkodnak. Az adatközlésként felhasznált szakértői panelek esetében az elfogultságtól mentességet és a speciális szakértelmet a kiválasztás elvei nem biztosítják. A mérési kockázatokat fokozza, hogy az országrangsor úgy ábrázolja a korrupció jelenségét, mintha abban csak a passzív vesztegető, az állami fél lenne érintett, és figyelmen kívül hagyja, hogy a korrumpáló aktív fél magánszereplő, adott esetben a minősített országhoz képest külföldi. Ezért is fontos törekvés, hogy az állam a magánszektor olyan szereplőivel lépjen kapcsolatba, amelyek korrupciómentességéről meggyőződött.

Annak ellenére, hogy a kompozit indexbe számos indikátort bevon, a CPI nem él olyan eszközökkel, amelyekkel objektív módon lehetne mérni a korrupciós kockázatokat, kontrollokat és nem vizsgálja a korrupció visszaszorításáért felelős szabályozási környezetet, intézményrendszert sem. Ebben a kérdésben lehetőség nyílna a jogszabályok, a szankciórendszer, a speciális korrupcióellenes eljárások és mechanizmusok - így például a bírói függetlenség garanciái, az összeférhetetlenségi esetek szabályozása, a közérdekű bejelentést kezelő mechanizmusok - áttekintésére és értékelésére. A percepciós mérések horizontján túlmutató további lehetőség az intézményi tényezők, mechanizmusok vizsgálata alapján a korrupciós kockázatok, illetőleg a kockázatokat mérséklő kontrollok mérése.

A korrupció mérésének megbízhatósága a korrupció megelőzése, a korrupcióval szembeni hatékony fellépés szempontjából elengedhetetlen. A kompozit indexek és az ezek alapján felállított korrupciós rangsorok azonban nem képesek olyan részletes és pontos képet adni a korrupció tényleges prevalenciájáról, hogy az ellene történő fellépés lehetőségeiről érdemi szakmai vitát lehessen folytatni. Pedig a korrupció elleni fellépés olyan össztársadalmi ügy, amely a legfontosabb társadalmi, gazdasági és állami szereplők támogatását egyaránt élvezi. Ezért szükség van olyan fejlesztéstámogató mérési rendszerekre, amelyek a korrupció visszaszorításában hatékonyan alkalmazhatók. Egyértelműen megállapítható, hogy a korrupció elleni intézkedések kidolgozásához a korrupciós percepció mérésénél, a CPI típusú indexeknél megfelelőbb eszköz az országlépték alatti, szektorális, intézményi korrupciós tényezők számbavétele, a konkrét korrupciós veszélyek beazonosítása, és az azt mérséklő kontroll kialakításának szükségességére történő rámutatás.

A szerzők Németh Erzsébet az Állami Számvevőszék igazgatója, Vargha Bálint Tamás az Állami Számvevőszék jogi elemzője, Pályi Katalin Ágnes az Állami Számvevőszék elemzője.

A teljes tanulmány ide kattintva olvasható.