Jelenleg is több véleményezés van folyamatban, amelyek között vannak bírók által kezdeményezett jogszabály-módosítási javaslatok is. Valamennyi esetben - ahogy például a bírói illetményreformmal kapcsolatos javaslat esetében is - szeretnénk a lehető legteljesebb körben, valamennyi bíró kollégánk álláspontját megismerni. A bíráknak a kérdéssorok megválaszolásán túl természetesen lehetőségük van egyéb javaslatokat is tenni, véleményüket messzemenően kinyilvánítani. A bírói kar nem jogalkotó, hanem jogalkalmazó szervezet, ezért nagyon fontos, hogy széles közvélemény-kutatás előzze meg azt a pillanatot, amikor bármelyik javaslatunkkal a jogalkotó, a nyilvánosság elé lépünk.
A XXI. századi bírósági szervezetnek a magyar igazságszolgáltatás évszázados múltjára építve kell válaszolnia a modern kor kihívásaira. Mindig vissza kell tekintenünk, meg kell őriznünk a hagyományainkat, de egyúttal folyamatosan új, fenntartható értékekkel gazdagítani azokat. Ahogyan Deák Ferenc fogalmazott: „nemzeti csinoskodásunk haladásával változván az idő szelleme, sok régit el kell törleni, sok újat alkotni, sokat javítva változtatni”.
(Címfoto: MTI)