Címfotónkon: török ügyvédek demonstrálnak Isztambulban a veszélyeztetett ügyvédek napján, január 24-é (Foto: Isztambuli Ügyvédi Kamara)
A
törvényszéki tájékoztatás szerint – miként azt az MTI
közreadta – 546 panaszos nyújtott be beadványt az Európa Tanács
égisze alatt működő bírósághoz azt hangoztatva, hogy
jogszerűtlenül függesztették fel őket munkájukból és
rendelték el máig tartó letartóztatásukat.
A hatóságok azzal vádolták meg az érintetteket, hogy tagjai az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muszlim hitszónok nemzetközi hálózatának, amelyet Ankara terrorszervezetnek nyilvánított, és amely a kormány szerint a 2016. július 15-i puccskísérlet mögött állt.
Az ügyészek és bírák fellebbeztek a döntés ellen, de kérelmeiket elutasították, a büntetőeljárások így továbbra is tartanak.
A felperesek szerint Törökország több cikkét is megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének, elsősorban a szabadsághoz és biztonsághoz való jogról szólót.
A nemzetközi bírói testülethez az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésére hivatkozva lehet fordulni, amennyiben a panaszosok már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vettek, és nem jártak eredménnyel. Az EJEB jogerős határozatai kötelezőek mind a 47 részes állam számára.
A hatalomátvételi kísérlet során a puccsistákat leszámítva csaknem 250 ember halt meg, körülbelül kétezren pedig megsebesültek. A történtek után átfogó tisztogatás kezdődött Törökországban a fegyveres erők és a rendőrség soraiban, az igazságszolgáltatás berkeiben, valamint a közigazgatásban. Legalább 140 ezer embert függesztettek fel vagy bocsátottak el, és tízezreket vettek őrizetbe.
Az EJEB szóvivője elmondta, hogy jelenleg még mintegy 3250 beadvány van a bíróság előtt a történtekkel kapcsolatosan, ehhez jön hozzá az eddig lezárt 29 500 ügy.